Hiába küldtelek, hiába mentél,
El nem kerüllek, szűkek a falak.
Én találkozom néha asszonyokkal,
Akik hozzád hasonlítanak
És tudom már, hogy többen vagytok.
Dacos közönnyel mentek el mellettem.
S ha én elétek állok hirtelen,
Hogy döbbenve megismerjük egymást,
Ti végigmértek gúnyos-hidegen:
De azért szomorúak vagytok.
Vagytok testvérek? Vagy talán egy
Rejtett királynő udvarhölgyei?
Küldött utánam, lobbanó lidércek,
Az életködben megtéveszteni?
De végül hozzája vezettek?
Szerelmem örökegy s ti jöttök, mentek.
Egy messzi fényt ver rám a szemetek.
Egy messzi fény fáj, hogyha rámtaláltok.
A csókomat halványan tűritek
S egymásra emlékeztek titkon.
(Forrás: Balázs Béla: A vándor énekel – Versek és novellák 66. old. – Válogatta, szerkesztette és az előszót írta Radnóti Sándor – Magyar Helikon 1975.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése