A harc, a háború értelmezése Janus Pannonius és Balassi Bálint költeményeiben

I.

a)         Történelmi háttér

b)         Mátyás király udvara

II.

a)         Janus Pannonius

b)         Pannónia dicsérete

c)          Janus Pannonius nézetei a háborúról

d)         Mars istenhez békességért

e)          A három részre szakadt ország

f)           Balassi Bálint harcai

III.            Összegzés

Harcokkal teli korokban a háború morálja, a bátorság, a vitézség, az egyéni dicsőség, a hősi halál értéke vált általánossá. A 15. században az egyre súlyosabbá váló török támadások és a belső széthúzó erők veszélyeztették a magyar államot. Fennmaradása, sőt átmeneti megerősödése a Hunyadiaknak köszönhető.

A magyar reneszánsz kezdete az 1450-es évekre tehető, mikor királyi kancellária alakul Magyarországon. Mátyás elrendeli, hogy mindenről készüljön hivatalos okirat. Ez az írás egységesítését vonja maga után. Szakirányú képzések folynak Európa egyetemein (Padova, Bologna, Bécs, Krakkó), ahol a humanista kultúra már meghonosodott. Mátyás király udvarában talált otthonára a 15. századi humanizmus, de széles körű elterjedéséhez hiányoztak a feltételek: erős városi polgárság, fejlett városi életforma, kulturális központok. Magyarországra a firenzei reneszánsz hat legjobban. A mecenatúra a reneszánsz részévé válik, a főurak halhatatlanságra ágynak, ezért tehetséges fiatalokat taníttatnak. Janus Pannonius az első ilyen ígéretes ifjú, akit nagybátyja, Vitéz János nagyváradi püspök Itáliában taníttatott, s 1458-ban kiművelt humanistaként tér haza. A latin nyelvű humanista irodalom az európai reneszánsz egyik legsajátosabb megnyilvánulása ezekben az években. Janus Pannonius alkatánál fogva nem karddal harcolt, hanem tudásával, a szó erkölcsi erejével a műveltség elterjedése érdekében. A hazai humanizmus gondolatvilágában a politikai kérdések és tettek szorosan összekapcsolódtak az újrafogalmazódó erkölcs problémáival, a tudományok és a meggyőző művészi beszéd kultúrájának ügyével, hiszen Magyarország a török hódítással szemben csak úgy védekezhetett hatásosan, ha szerves és értékes részévé tudott válni a nyugat-európai gazdasági és kulturális áramlásnak, és ebben a korban a döntések befolyásolásában elsődleges szerepük volt az érvek élőszóban vagy levélben történő művelt és találékony előadásának. Janus nagy mestere volt mindennek. Mátyás király kancelláriáján kapott feladatokat, fontos közéleti tisztségeket töltött be, és tudatosan vállalta a humanista udvari költő szerepét. Műveltségének és költészetének felértékelése nyilvánul meg a Pannónia dicsérete című epigrammában. E vers a középkorból öröklött lovagi értékrend mellett egy másfajta értékrendet is megfogalmaz, ahol a katonai dicsőségnél fontosabbnak bizonyul a szellemi dicsőség.

Elégiáit a művelt szellem és a gyenge test konfliktusa hatja át. A török elleni harc résztvevője és énekese akar lenni, de betegsége akadályozza a kard forgatásában. Vallja: „Barbár táj barbár szóra kapatja a szám.” S valóban, ő az eszével, a szívével és a szájával harcolt ott, ahol fel kellett emelni a hangját, ahol fondorlatos szavakkal kellett elérni mindazt, amivel királya megbízta.

Janus Pannonius eszményeihez híven szembefordult mindenfajta háborúval, hiszen az öldöklés emberi életeket pusztít el, humanista szemében pedig az egyik legfőbb érték éppen az élet, a béke. Mars istenhez békességért című epigrammája egy elkeseredett anti-himnusz, melyet akkor írt, amikor már megundorodott mindennemű – karddal és tollal való – háborúskodástól. Verse a római hadistenhez, Marshoz szól. A megszólítások első fele ima, a másik fele pedig elutasítás, Mars emberellenes tevékenységének elítélése. Az utolsó sorban csendben könyörög: „Atyánk, kíméld megfáradt pannon népemet!” Semmi utalás nincs ebben a versben a török elleni „szent” háborúra, csupán a megfáradt, szenvedő magyar nép iránti aggodalom hangja szólal meg.

1465-ben felívelő pályája megtört: Olaszországba követként ment, hogy pénzt kérjen a török elleni harcokhoz, de valamit elhibázott, pénzt nem kapott, s Mátyás kegyeiből kiesett. 1470-től elhallgat, nem ír, s ráadásul egy politikai összeesküvésben is részt vállal, ami miatt Mátyás király száműzi. Betegsége is eluralkodik rajta, s fiatalon hal meg 1472-ben a kor kivételes tehetségű humanista gondolkodója.

Mátyás 1490-ben halt meg, s virágzó országa véres csatatérré változott. Magyarország 1541-ben három részre szakadt, a magyarokat a német és a török is sanyargatta, a török további terjeszkedésével szemben elszánt védekezés folyt. A késői feudalizmus korát, melyet Magyarországon a feudális erők növekedése, a polgári erők gyengülése, az ipar lassú és hiányos fejlődése jellemezte. Mindezt a reformáció egyre nagyobb terjedése zavarta meg.

Ezekben a vészterhes időkben egy háborgó lelkű, örökké nyugtalan magyar főőr, Balassi Bálint élte botrányos életét. Örökké a szerelemnek hódoló, bűnös életéért istenhez fohászkodó költő így sem hagyhatta figyelmen kívül hazája nyomorúságos helyzetét. Életének értelmes célt a török veszedelem elleni hősies harc adhatott. A vitézek példáját követve maga is beállt a végváriak seregébe, s reneszánsz szemléletű vitézi verseivel meg is énekelte a magyar katona helytállását, hazájáért és a kereszténységért vállalt önfeláldozását.

Balassi 1579-ben Egerben, majd néhány viszontagságos esztendő után 1591-ben Esztergom váránál küzdött a janicsárok ellen. „Az jó hírért névért s az szép tisztességért ők mindent hátra hadnak / Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak.” – írja az Egy katonaének című vitézi énekében, melyben a végvári vitézeknek állít örök emléket.

A haza eddig hiányzott költő szótárából, a szülőháza csak most szépül „édes hazává”, mikor már hazátlanná vált. Az emlékek idézése kirostálta múltjából mindazt, ami szégyellni való volt, s a jelen szomorúságával szemben felragyogtatta élete valóban múlhatatlan értékeit. A költő katonai-vitézi erényeit senki sem vonhatta kétségbe. Az Egy katonaének című versében emléket állít Egernek, a vitézi életforma már eltűnő hőskorának s önmagának is. A vers Balassi-strófában íródott, azaz a három sorból szerkesztett versszak minden sora a belső rímek által három egységre tagolódik. A vers 3x3, tehát 9 strófából áll. Hárompillérű kompozíció, ez a három pillér az 1., az 5. és a 9. strófa.

Az 5. versszak a vers tengelye, ez tartalmazza a mondanivalót: „Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak.” Balassi versének alcíme is ismert: a végek dicsérete, s valóban ez a dicséret a vers lényege, az önfeláldozó katonák hősiességének magasztalása.

Balassi nem a históriás énekekhez hasonló történeti beszámolót ad, hanem egy összegzést a katonák életéről, létük apró mozzanatairól, mindennapjaikról. A harc leírása mellett a mezei táborozásról, őrködésről is számot ad, a katonák öltözetéről, felszereléséről, lovairól is olvasunk. A vers mégsem merül ki ezeknek az életképeknek az összegyűjtéséből: hanem felszólít a kélt alapvető érték: az emberség és a vitézség megbecsülésére. Erre a vers leghangsúlyosabb helyén, szimmetrikusan a középpontban kerül sor, egyenlő távolságra a nyitó és záró keretszakaszoktól, melyekben a vitézek megszólítása és megáldása a közös. Balassi tudatos szerkesztő művészetére vall, hogy a vers középpontjába helyezi azt a strófát, melyben az ellenségét kereső, a halál kockázatát is vállaló vitézek erkölcsi nagyságát hirdeti. „Emberségből példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak”. A „szép tisztesség” és a humanista „hírnév” övezi a katonákat, hiszen harcuk egyszerre jelenti az „édes haza” és a kereszténység védelmét.

A 16. századi magyar humanista világnézetnek az emberség és a vitézség az erkölcsi értékei, s Balassi szemében a végek vitézeinek jellemző tulajdonságai. Balassi fedezi fel a hazáért vívott önfeláldozó küzdelem erkölcsi szépségét, mely hozzátartozott a reneszánsz emberi teljességhez.

1594-en Esztergom váránál a török ellen indított roham során a költő lába megsérült, a seb elfertőződött, és iszonyú fájdalmak közepette halt meg. Még halálos ágyán is verset írt, nem a vitézekhez, hanem az Istenhez: „Te katonád voltam, Uram, és a te seregedben jártam.”

A 15-16. században, amikor a magyar nyelvű irodalom európai jelentőségűvé vált, a magyarság történelmének egyik legnagyobb válságát élte át. Állandó harcokat kényszerült vívni az ország három részre szakadása, a sorozatos török hódítások miatt. A cél nem Magyarország egységének helyreállítása volt, csak a puszta életben maradás, a török megállítása volt. Ez a szomorú helyzet pedig az állandó háborús életmódra való berendezkedést követelte meg a magyar néptől.

(Forrás: Varga Zsuzsanna: Házi dolgozatok könyve – A kezdetektől a felvilágosodás irodalmáig 68-71. old. – ITEM Könyvkiadó Békéscsaba)