Az irodalomtudomány és ágai

Az irodalomtudományt két nagy csoportra oszthatjuk. Beszélünk tudományos irodalomról és szépirodalomról.

• A tudományos irodalom egyik ága a

·        - társadalomtudomány: filozófia, politika, történelem, irodalomtudomány; másik ága a

·        -  természettudomány irodalma: fizika, kémia, földrajz, biológia stb.

A tudományos irodalom jellemzői:

·         - adatszerűség,

·         - tárgyilagosság,

·         - szakkifejezések (terminus technicusok) alkalmazása.

A társadalomtudomány tárgya a

·    - szépirodalom. A világ jelenségeinek értelmezése a képzeletre és a feltevésekre épül, mely a törvényszerűségek felismerésével változik.

Az irodalomtudományt további ágakra bonthatjuk:

·        -  irodalomtörténetre

·        -  irodalomelméletre

·        -  irodalomkritikára

Az irodalomtörténet:

·         - az alkotásokat időrendben vizsgálja.

·   módszere: a történeti áttekintés, a nemzeti hagyományápolás és kultúra őrzésének is egyik formája.

Az irodalomelmélet fogalomrendszere:

·         - a műveket jelentés, érték és megjelenítés alapján osztályozza, műnemek, nyelvezet, stilisztikai stb. szempontok alapján.

Az irodalomkritika feladata,  hogy

·         kritikát mondjon a műalkotásokról, amelyek sajtóban vagy folyóiratokban jelennek meg. A kritikának tartalmaznia kell a tényszerű dolgokat és szubjektív véleményt, mely érvekkel alátámasztott értékelés.

A dal születése:

Az ember fejlődése során megérezte, hogy az ének hangját a természet kínálta anyagból (például: nád, bőr, hártya) készült hangszerrel tudja erősíteni. Az ének így vált a társadalmi fejlődés magasabb szintjén a világ legyőzésének eszközévé. Az alkalom is szülte a dalt, mint például: a rítusok, áldozathozatalok (totemizmus), a sámánünnepek, ahol a játékos ember (a homo ludens) felfedezte a dallamot.

Az élet alapja a munka. A munkadalban az emberi mozdulat, ritmus, dallam, ügyesség és a szó együttes hatásaként válik a munka könnyebbé. A Gellért-legenda is a ritmus és a mozdulat harmóniáját mutatja: a kézimalmot hajtó szolgálóleány gabonát őröl. A kézimalom zaja és a lány éneke együtt hangzik. A Gellért-legenda a szentté avatott püspök történetén át megörökítette az azt a pillanatot, amikor az ember az énekhez fordul, hogy könnyítse a számára nehéz fizikai munkát.

A siratóének a kereszténység európai elterjedésétől alakult át, és ma főként szertartások, vallásos ünnepek része, ahol a játékos és liturgikus elemek vegyülnek, folyamatosan változik a szöveg, sőt az előadásmód is.

Leghíresebb siratóénekünk az Ómagyar Mária-siralom, mely a Jézust elveszítő Mária fájdalmát mondja el.

Az első magyar vers, az Ómagyar Mária-siralom nyelvünk fejlődésének egyik szakaszát is bemutatja. 1300 körül keletkezett. Szerzője Domonkos-rendi magyar szerzetes volt, aki a latin szöveget szabadon átköltötte.

Az ősi siratódalokból alakult ki a siralomdal, gyászdal.

A magyar regősének a hagyományőrzést, a természeti törvények hatását és tapasztalatait, a varázserőt összegzi, kifejezi a kívánság beteljesülésének vágyát.

Szellemi örökségünk, nemzeti kultúránk része a folklór, mely a hagyományozással őrizte meg értékeit. Magyarosan népköltészetnek nevezhetnénk, de ebbe a gyűjtőfogalomba beletartozik a népművészet, a népzene, a néptánc, népi szokások, életmód és a néphit.

A népköltészet jellemzői:

·         - rítusokhoz, alkalmakhoz, ünnepekhez kötődik

·        -  földrajzilag zárt közösségben keletkezik

·        -  a faluközösség életmódját, szemléletét tükrözik

·         - a folklór társadalmi és történelmi képződmény

A népköltészet eredeti létezésmódja a szóbeliség:

·         - tartalom

·        -  jelentés

·        -  mimika

·         - gesztus

Az irodalom legáltalánosabb létformája az írásbeliség, mert a művek rögzítésének és az egyéni alkotás megőrzésének legbiztosabb módja.

A könyvnyomtatás feltalálása előtt (1440) ismeretes volt a kéziratos irodalom. Ilyenek voltak a krónikák vagy a kódexek.

A kétféle létezésmód alapján beszélünk

·         - népköltészetről és

·         - műköltészetről

A népköltészeti alkotások tartalmát a szájhagyomány őrizte meg, szerzője ismeretlen, szövege változó, témáját tekintve variánsokat figyelhetünk meg.

A műköltészeti alkotások szerzőinek nevét ismerjük, terjedelmét meghatározza a rögzített formában való hozzáférhetőség, szövege állandó, témája szépirodalmi.

A népköltészetnek nincs bonyolult műfaji rendszere, valójában a különböző formák egymásmellettisége jellemzi, úgymint a közmondás, mese monda, anekdota, népballada, népdal, népszokások.

A népköltészet, népmese szájhagyomány útján terjedt és őrződött meg. A 18. századtól jegyezték le és maradt fenn írásban. Az első magyar népmesegyűjtemény például 1822-ben jelent meg.

A magyar népköltészetnek jeles gyűjtői voltak: Ortutay Gyula, Benedek Elek.

A kódexek pergamenlapra vagy papírra kézzel írt, díszes kezdőbetűkkel (iniciálékkal) és rajzokkal (miniatúrákkal) díszített könyvek, melyek az irodalmi műveltség terjesztésének egyik fő eszközei.

Magyarországon a mohácsi vész előtt keletkezett kéziratos könyveket tekintik kódexeknek. Ezek a könyvek a középkorban a kolostorok másolóműhelyeiben készültek, majd a reneszánsz idején világi műhelyekben, gyakran megrendelésre.

Műnem, műfajok jellemzői

Líraiság, epikusság, drámaiság

Tartalom és forma

A műfajelméleti rendszerbe foglalás az irodalmi művek rendező elve. Elsőként Arisztotelész és Horatius fogalmazták meg azokat a szabályokat, amelyek alapján rendszerbe foglalhatók az irodalmi művek.

A műnem a tudományos rendszerezés igénye alapján jött létre, azzal a céllal, hogy a történetileg változó korokban létrejött műveket áttekinthető rendszerbe foglalja.

Az irodalom elmélete három műnemet különböztet meg:

·         - epika

·         - líra és

·         - dráma.

Ezt Goethe a valósághoz való viszony alapján állapította meg.

Jakobson a nyelvi formákra építette elméletét:

·         így a lírára az E szám 1. személy – jelen idő,

·         az eposzra az E és T szám 3. személy – múlt idő jellemző.

A műfajok az irodalmi művek tartalom alapján elhatárolódott formái. Általánosan jellemző jegyeik és szabályaik vannak. Legtöbbjük az antik irodalomban alakult ki.

A műfajok történeti jellegűek, ebből következően változnak is, nyitottá válnak, egyszerűsödnek. Egy-egy korszakban új műfaj is születhet, mert az a legalkalmasabb forma a társadalom jelenségeinek tolmácsolására. Így alakult ki a mondákból Homérosz Iliásza vagy a magyar históriás ének…

A műfaj nem mindegyike osztályozható az epika, a líra és a dráma rendszerében. Osztályozásuk többféle szempont alapján is lehetséges:

·        -  verses levél

·        -  munkadal

·         - keretes elbeszélés.

A műfaji meghatározottság nem merev szabályrendszer. Egyetlen műben is kifejezővé válhat a líraiság, az előadó személyiségével.

A líraiság általában az érzelmek kifejezését jelenti a műben, nevezhetjük érzelemgazdagságnak is. A közmondások, szállóigék, aforizmák formai kötöttségük alapján fejezik ki a líraiságot: „Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát.”

A drámaiság feszültséget kelt, a tragikus befejezést párbeszédes formában közli.

Az epikai művek rendszere

Az epika a görög epikosz szóból származik, jelentése: elbeszélni, elmondani.

Az epikai művekben a tér, az idő, a cselekmény, a szereplők valóságos vagy kitalált formában jelennek meg.

A mű ábrázolja: a történést, a cselekedeteket, a hős fejlődését, vívódásait, a konfliktusok alakulását, a közeget, amelyben az esemény játszódik… stb.

Az epikai művek verses (17-18. század) vagy prózai (ma elterjedtebb) formájúak lehetnek.

Terjedelmük nagysága szerint beszélünk

·       -   nagyepikáról (regény, elbeszélő költemény) és

·       -   kisepikáról (monda, novella).

Az epikai mű a külső világ történéseit a hősök sorsán, cselekedetein keresztül ábrázolhatja.

Az epikai művek formájuk szerint lehetnek

·        -  versesek és

·        -  prózaiak.

A 17-18. században csak a verses formája létezett, mára azonban a prózai az elterjedtebb.

Eredetük szerint népköltészeti és műköltészeti epikai alkotásokat különböztetünk meg.

Terjedelmük az egysoros közmondástól a több ezer oldalas regényig terjedhet.

Kisepikai műfajok:

·        -  közmondás

·        -  példabeszéd

·         - szólás

·         - mese

·         - monda

·         - mítosz

·         - evangélium

·         - legenda

·         - parabola

·         - parainézis

·         - fejedelmi tükör

·         - novella

·         - aforizma

·         - elbeszélés

·         - karcolat

·         - anekdota

·         - elbeszélő költemény

Nagyepikai műfajok:

·         - eposz

·         - regény.

A legismertebb epikai műfajok:

·         A közmondás: tanácsot, bölcsességet, igazságot kifejező mondás. Szerzője általában ismeretlen. (Például: Addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik.)

·         A példabeszéd: olyan közmondásszerű, tanító célzatú szólásmondás, amely valamilyen eseményre vagy személyre vonatkozik. Például: Biblia, Ószövetség, Példabeszédek könyve (Például: Otthagyta, mint Szent Pál az oláhokat.)

·         A szólás: közkedvelt, állandósult szókapcsolat. (Például: Lássuk a medvét!)

·         Az aforizma: velős mondás, rövid, szellemes megállapítás, amely valamilyen általános gondolatot fejez ki. (Például: Gondolkodom: tehát vagyok! – Descartes)

·         A mese: a valóságtól elrugaszkodó, a képzelet és a fantázia szőtte eseményeket dolgoz fel fantasztikus jellemvonású szerepelőkkel.

Témájuk szerint:

-          tündérmese (varázsmese)

-          fabula: állatmese, növénymese

-          tréfás mese: hazugságmese

-          formulamese: láncmese, vég nélküli mese, csalimese

A mese jellemzői:

-          furfangos vagy talpraesett mesehős

-          a jó és a rossz küzdelme

-          az értelem és a butaság párharca

-          próbatétel

-          emberi tulajdonsággal rendelkező állatok, növények, tárgyak

-          csodás szereplők, varázserővel bíró tárgyak

-          átváltozások, varázslatok

-          valóság és fantázia keveredése

-          a hihetetlen hihetővé válik

-          bűvös számok

-          tanulság

-          kezdés és befejezés azonos fordulatai

-          azonos szerkezeti felépítés

A mese típusai:

-          varázsmese vagy tündérmese (Például: Mese a halászról és a kis halról)

-          hősmese (Például: Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi)

-          állatmese (Például: A nyúl és a teknős)

-          találós mese (Például: Gyűszű, Fésű, Hadd-el!)

·         A monda: A mondák úgy keletkeznek, hogy a nép a valóságban meglévő földrajzi helyhez vagy történelmi eseményhez fűzte elképzeléseit. Van valóságos alapja. Az ilyen népköltészeti alkotásokat népmondáknak nevezzük. Sok monda szól tavak, folyók, várak, városok keletkezéséről, a népvándorlásról. (Például: A csodaszarvas).

·         A mítosz: vallási jellegű, mesés elbeszélés Istenekről, emberfeletti erővel és tulajdonságokkal bíró hősökről szól. Egy nép vagy népcsoport mítoszainak összessége a mitológia. (Például: a görög mitológiából Daidalosz és Ikarosz története).

·         Az evangélium: örömhír. Olyan vallási eredetű műfaj, ami Jézus életéről szól. (Például: Máté-, Márk-, Lukács-, János evangéliuma)

·         A legenda: valláshoz kötött személyek jelentős tetteit túlozva elbeszélő mű. Hazánkban az első legendák Szent Istvánról és családjáról keringtek. A legenda szándéka példát adni az erényes életre a szentek cselekedeteinek bemutatásával.

·         A parabola: olyan prózai mű, amelynek erkölcsi tanulsága van. (Például: Tékozló fiú története a Bibliából).

·         A parainézis: intés, intelmek. Egy személyhez íródott erkölcsi célzatú írás, ami megrovást és biztatást magába foglaló, jó szándékú, szellemi hagyatékot tartalmazó rövid irodalmi mű. (Például: Kölcsey Ferenc Parainézis Kölcsey Kálmánhoz). Ez a mű a klasszikus magyar próza egyik remekműve. Kölcsey reformkori érzelmű erkölcsi végrendelete. Erkölcsfilozófiai és történelemfilozófiai mű. Az egyes emberhez és az egész emberiséghez szóló intelem. A reformkori fiatalság ezen az etikai művön nevelkedett fel.

·         A fejedelmi tükör (királytükör): a középkori királyok és fejedelmek utódaik számára oktató célzattal írták, amelyben összegezték tudásukat, tapasztalataikat, tanácsaikat, intelmeiket. A parainézishez hasonló irodalmi mű. A leghíresebb magyar királytükör I. István király intelmei Imre herceghez. Bensőséges hangon tanítja, oktatja a gyermek Imrét az uralkodás tudományára. (Például: Légy türelmes mindenkihez… légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson.)

·         A novella: rövid prózai mű, mely lineáris szerkezetű, csak a kiválasztott személyre vagy eseményre szorítkozik. Az elbeszélésnél jóval összefogottabb, kihegyezettebb. Fontos eleme a főhős jellemzése és a fordulat, amely megtöri a cselekményt és az eseményeket felgyorsítja. Gyakran fejeződik be váratlan, sorsfordító eseménnyel.

Szerkezete szerint megkülönböztetünk:

-          keretes és

-          keret nélküli novellát.

A keretesek általában egy novellafűzés részei.

Novellaciklus: azonos főhőssel több novella.

Egyperces novella: 1968-ban jelent meg Örkény István Egyperces novellák című kötete. Nem azért rövidek, mert kevés a mondanivalójuk, hanem, mert kevés szóval szeretnének sokat mondani. A közlést jelzéssé sűrítik. Írásainak nincs műfaja: a népmesétől a városi folklórig (pesti viccek), az elbeszélő epikától a tragédiáig mindent felölel. Látásmódja groteszk – nevetséges és tragikus egyszerre. A groteszk megingatja a végérvényest, de nem állít egy másik érvényességet a helyébe. Pont helyett mindig kérdőjelet tesz, tehát nem lezárt, hanem elindít.

·         Az elbeszélés: olyan részletező prózai írás, mely egyetlen eseményszálra fűződik. Az elbeszélést hosszabb terjedelmű novellának is szokták nevezni. Ritkán szól hosszabb időszakról, hiszen terjedelme rövid és kevés szereplője van. Általában egy kerek történetet mond el, ami döntő hatással van a főszereplő életére. Közkedvelt elbeszéléseket írt Mikszáth, Móricz, Jókai.

·         A karcolat: rövid, egy témát bemutató írás, ami tanulságot fogalmaz meg. Megtörtént eseményekből egy epizódot tár fel, amit élces hangon elemez. Ironikus, kritizáló műfaj, a novellához hasonló. Kiváló művelője: Mikszáth Kálmán volt, aki A pénzügyminiszter reggelije című karcolatában az országgyűlési képviselői tapasztalatait rögzítette a napjainkban kedvelt „kandi-kamerával”. A karcolat témája: a pénz iránti „gondolat” gúnyrajza.

·         Az anekdota: kiadatlan írásművet jelent. Tartalmuk miatt csak szóban terjesztették (mert nyomdafestéket nem tűrő kifejezések voltak benne).

Az anekdota rövid, szórakoztató, csattanóval végződő kis elbeszélés, amely egy magas rangú személy vagy egy különös esemény kifigurázását mutatja be. A legismertebb anekdoták Mátyás király tetteiről szólnak.

·         Az elbeszélő költemény: verses formában írt elbeszélés, amelynek témája és előadásmódja többféle lehet:

-          komoly

-          komikus

-          reális

-          fantasztikus

A többi epikus műtől a verses forma és a nagyfokú költőiség különbözteti meg. A reformkor kedvelt közlésformája. Példái: Vörösmarty Szép Ilonka, Petőfi János vitéz, Az apostol, Arany Toldi-trilógiája.

A nagyepikai műfajok az irodalom legősibb kezdeményezéseiből formálódtak. Alapját a Biblia történetei és a mítoszok adták.

·         A regény: az epika egyik fő műfaja. Formája általában próza, de születtek már verses és drámai formában megírt művek is. Nagy terjedelmű, általában hosszabb időszakot felölelő történetet ábrázol több ágon futó cselekménnyel. Fő- és mellékszereplőinek sorsát, tetteit kíséri végig az író. Az ábrázolt sorsok újabb és újabb fordulatot vesznek, sőt gyakran össze is szövődnek. Legfőbb formai jellemzői az idő- és térhasználat, az író nézőpontja és nyelvhasználata, a szerkezet, a jellemzés módja. Osztályozásának nincs egységes szempontrendszere.

Külső forma szerint:

-          prózai

-          verses

-          dialogikus

-          monologikus

-          levélregény

-          naplóregény

-          önéletrajzi regény lehet.

A szerkesztés módja alapján:

-          kronologikus vagy

-          időbontásos regényt ismerünk.

Terjedelme alapján lehet:

-          kisregény

-          nagyregény

-          regényciklus

-          regényfolyam

Témájuk szerint:

-          kaland-,

-          szerelmi-,

-          háborús-,

-          történelmi-,

-          állam-,

-          fejlődés-,

-          lélektani-,

-          család-,

-          dokumentum-,

-          sci-fi-,

-          bűnügyi-,

-          állatregények.

Aszerint, hogy kinek szól:

-          gyermekregények

-          leányregények

-          ifjúsági regények

Az írói alkat, a téma, az élettapasztalat alakítja a belső és külső formát. A korstílusoknak megfelelően, hagyomány és újítás szellemében formálódott a regény is, de az ősi elemek tovább élnek.

·         Az eposz: nagy terjedelmű elbeszélő költemény. Rendkívüli képességekkel rendelkező hőse istenektől is támogatva nagy, egy egész közösség számára jelentős tetteket visz véghez, erkölcsi értékrendje mintát és mértéket jelent.

Kötött szabályai vannak:

-          invokáció – valamely istenség segítségül hívása

-          propozíció – témamegjelölés

-          in medias res – a dolgok közepébe vágó kezdés

-          enumeráció – seregszemle

-          csodás elemek (deus ex machina) – istenek beavatkozása

-          állandó jelzők és ismétlődések

-          epikus hasonlatok

Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelem című eposza a magyar irodalom első tökéletes alkotása, mert mind a formája, mind pedig a mondanivalója megfelel a műfaj sajátosságainak. A világirodalom klasszikus alkotásai: Kalevala, Gilgames, Iliász, Odüsszeia.

A líra művek rendszere

A műnem másik nagy csoportja a líra. Ide olyan irodalmi alkotások tartoznak, melyeknek legfontosabb témája az egyén, az én világa, a belső lelki világ költői eszközökkel történő bemutatása. A lírikus nem a világot tárja fel művében, hanem önmagát, saját érzelmeit, gondolatait. A lírai költemény általában verses monológ.

A líra klasszikus műfajai hosszú fejlődés eredményesként alakultak ki, a folyamatban a  hagyomány és a megújulás kettőssége és harmóniája  zajlott le.

A hagyományos műfajok csoportjába azok a művek tartoznak, amelyekben az érzelmi tartalom és a hangulat a meghatározó, a versteremtő.

A lírai műnembe tartozó alkotásokban mindig a „lírai én” a hangsúlyos.

Kifejezésmódjára a képszerűség, a többértelműség és a tömörség a jellemző.

A legismertebb lírai műfajok:

-          dal

-          elégia

-          ditirambus

-          ekloga

-          óda

-          epigramma

-          himnusz

-          ars poetica

-          zsoltár

-          capricció

-          rapszódia

·         A dal: a szó hangutánzó eredetű: a dalol-dúdol igéből származik. A legszemélyesebb lírai műfaj. Szerkezete egyszerű, könnyen áttekinthető. Az ismétlés gazdag és változatos formáival él. Képbőség, erős zeneiség jellemzi.

Eredetük szerint a dalok lehetnek:

-          népdalok

-          műdalok

Tartalmuk szerint:

-          világi és

-          vallásos dal.

Témájuk szerint lehet:

-          bordal

-          szerelmi dal

-          hazafias dal

-          politikai bujdosóének.

Alkalom szerint lehet:

-          bölcsődal

-          altatódal

-          gyermekdal

-          diákdal

-          katonanóta

-          nászdal

-          asszonydal

Hivatások szerint:

-          kőművesdal

-          pásztordal

-          hajósdal

-          vadászdal

-          bányászdal

Körülmények (napszak, évszak) szerint:

-          hajnali dal

-          esti dal

-          éji dal (szerenád)

-          őszi dal

-          téli dal, … stb.

A megszólaló szerint (melyben a lírai ÉN fejeződik ki) lehet:

-          éndal

-          szerepdal

-          helyzetdal

A dal fajtái:

-          Chanson: (sanzon) erős zenei hatású dal (francia)

-          Lied (líd): erős zeneisége mellett filozófiai-gondolati tartalom is jellemzi

-          Canzone (káncone): témája a szerelem vagy a szépség magasztalása. Formáját Petrarca alakította ki.

• · A himnusz: a varázsmondás késői rokona. Rímes ima. Görögül éneket jelent, vallásos jellegű, istent vagy isteni hatalmakat dicsőítő, hozzájuk segítségért fohászkodó ének. Alaptémája az élet elmúlása, kérés, könyörgés Istenhez. A magyar nép nemzeti himnusza Kölcsey Ferenc Himnusza. A himnuszok közösségi célra, közös éneklésre születtek, nem személyes élmények elmondására.

Híres himnuszok: az ókorból Ehnaton Naphimnusza, a középkorból Szent Ferenc Naphimnusza.

• · Az óda: a görögöknél a fenséges, ünnepi dalt jelölte. Ünnepélyes, emelkedett hangon énekel meg valamilyen magasztos eseményt, eszményt, tárgyat. Alapérzete a pátosz, a szenvedély. Vádol, bírál, reménykedi. Formája és művészi megformáltsága is ehhez igazodik: szemléletes képekben végigvezetett gondolatmenet, alakzatok, nyelvi fordulatok jellemzik az ütemhangsúlyos és időmértékes versritmus váltogatását. A magyar irodalom nagy ódaköltője Berzsenyi Dániel, akiről a Berzsenyi-strófát (alkaioszi strófát) nevezték el. A modern költészetben az óda műfaja fellazult, a patetikus hangja maradt meg.

Vörösmarty Mihály 1836-ban írta a magyar nép nagy hazafias ódáját, a Szózatot. Verselése bimetrikus: hangsúlyos és időmértékes.

Hangsúlyos verselését a rímképlete: xaxa, 86862 ütem adja

Időmértékes verselését az uralkodó láb, a jambusi láb és a szórendcsere mutatja. Szerkezete: keretes.

A költemény szerkezeti rokonságot mutat Kölcsey Himnuszával. Mindkét költőt annak a lehetősége foglalkoztatja, hogy a magyarság évszázados szenvedéseivel nem váltotta-e meg a sorsát, nem érdemelt-e ki jobb jövőt. A költeményt 1843-ban Egressy Béni zenésítette meg.

• · Az elégia: az ókorban fuvolakísérettel előadott, disztichonban írt éneket jelentett, amelynek a témája változatos volt: harcra buzdító, lakodalmas, életbölcsességet hirdető. Ma nincs ilyen szigorú megkötése a műfajnak.

Az elégiában a költő szomorúságát, hiányérzetét, fájdalmát énekli meg. Ez a fájdalom a valóság és vágyott világ közötti távolságból fakad. Az elégiaköltő bölcsen tudomásul veszi azt, amin nem tud változtatni, de vágyakozása, hite megmarad. Ezt nevezzük sztoicizmusnak.

Az elégia hangneme:

-          panaszos

-          bánatos

-          rezignált

A legnagyobb elégikusként a német Hölderlint tartják. A magyarok közül kiemelkedik: Janus Pannonius, Berzsenyi Dániel, Csokonai Vitéz Mihály, Vörösmarty Mihály, Petőfi Sándor, Arany János.

• ·  A rapszódia: olyan lírai műfaj, amit az érzelmek, gondolatok szenvedélyes áradása jellemez. Eredetileg az ókori görög énekesek által előadott elbeszélő költemények. Hasonlít a ditirambusra, ódára, himnuszra és a zsoltárra.

Szerkezete kötetlen, többnyire verses formájú, de lehet ritmikus próza is. Egy eszménnyel való azonosulás, lelkesedés, a gondolat látomásszerű felidézése, elképzelése, dinamikus ritmus, sajátos mondatszerkesztés jellemzi.

Petőfi Sándor Egy gondolat bánt engemet című verse a világszabadságért folytatott harc látomása. A költő hite szólal meg az utolsó szakaszban: az utókor megadja a végső tisztességet a hősöknek.

• ·       Az ekloga: szemelvényt jelent. Az emberek békés, boldog világát fejezi ki monológban vagy vitázó dialógusban, hexameteres versformában.

Legnagyobb antik mestere Vergilius volt. A magyar irodalomban Radnóti Miklós tette ismertté.

• ·       Az epigramma: szabatos, tömör, rövid jellemzés, utalás. Bölcsességet, példát megfogalmazó rövid vers.

Szerkezete két részből áll:

-          a bevezetés után megállapítással és

-          szellemes csattanóval, ráfeleléssel zárul.

Költői magatartást, ars poeticát is kifejezhet. Eredetileg varázsszöveg volt, a görögöknél sírfeliratként is szolgált. Nálunk Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály epigrammái a legismertebbek.

Az ars poetica: „Minden vers alkalmi vers” – mondja Goethe. Az alkalom, a helyzet középpontjában a lírai én, a költő áll: életélményeinek, érzelmeinek, a külső világ jelenségeinek átélőjeként és érzékelőjeként. A megnyilatkozás sajátossága a szubjektivitás, a személyesség. A költői megnyilatkozásban a költő üzenete fogalmazódik meg, és önmagáról vall: nézetéről, hitvallásáról.

Petőfi Sándor ars poeticái közül a legismertebb: A XIX. század költői c. verse, melyben költői hitvallását fogalmazza meg: „Előre hát mind, aki költő, / A néppel tűzön-vízen át!”

•   A szonett:  a dallam, nóta szóból származik, és egy nyolcsoros versből terjedt el az egész világon.

A szonett 14 sorból (ötös, ötödfeles (öt+fél) jambusokból) álló, bensőséges hangú költemény. Első két négysoros strófáját oktettnek, az utolsó két háromsorosat szextettnek nevezzük. Négyféle rím variálódik benne ölelkező, illetve ráütő formában. A világirodalom legszebb szonettjei Petrarcától és Shakespeare-től származnak.

A képalkotás a külső világ és az alkotói fantázia kettősségében alakul. A kép funkciója a hasonlítás, azonosítás, a valóság és a képzelet összekapcsolása, egybeolvasztása. Leggyakrabban használt szókép a metafora, mely a sűrítés, tömörítés stílushatását tartalmazza.

Az érzelmek áradását az alakzatokkal fejezzük ki. Ezek olyan stilisztikai formák, amelyek kifejezik a gondolat, az érzelmek erejét.

Leggyakoribb fajtái:

-          az ismétlés

-          a láncszerű gondolat- és mondatfűzés (gradáció)

-          a szóhalmozás

-          az ellentét

-          a kihagyás

-          a szórend változtatása.

A drámai művek rendszere

A dráma irodalmi műnem. Az ide tartozó műfajok:

• ·         tragédia
• ·         komédia
• ·         színmű
• ·         vígjáték
• ·         bohózat

A drámai mű eseménysort ábrázol, de az eseményeket, a szereplők jellemét, gondolatait, egymáshoz való viszonyukat a szereplők párbeszédeiből (a dialógusból) vagy magánbeszédeiből (a monológból) és tetteiből ismerjük meg.

A klasszikus dráma szerkezetének főbb részei:

• ·       Expozíció: a szerző felvonultatja a szereplőket, bemutatja a történet helyszínét és idejét.

• ·      Bonyodalom: a főrészben a cselekmény kibontakozásával megismerjük a szereplők közötti kapcsolatokat, a konfliktust.

• ·       A válság: a cselekmény tetőfoka, itt kapcsolódnak össze az események, itt tetőzik a konfliktus, a hősök itt szembesülnek tetteikkel, s vállalják a felelősséget. A válság előkészíti a megoldást is.

A sorsfordulatban a hősöknek lehetőségük van változtatni helyzetükön. Ez a szerkezeti rész a feszültség fokozásának az eszköze.

A dráma befejezését a katasztrófa adja, amiben a konfliktusok megoldódnak.

A drámát a cselekmény, a tér és az idő hármas egysége jellemzi.

• A tragédia története mindig a hős és környezete viszonyából származó ellentéten alapul. A hősök sorsának alakulásában meghatározó a jellemük. Tetteikben és cselekedeteikben fejeződnek ki jellembeli vonásaik:

• ·         a szenvedély
• ·         egy ügy melletti kitartás
• ·         becsület
• ·         önfeláldozás
• ·         hűség
• ·         találékonyság.

A tragédia cselekményében teljesedik ki a tragikum, ami a hős és környezete ellentétére épül. A hős eszményei, magatartása, értékrendje alapján szembekerül környezetével. A jellem tulajdonságaiból következnek a tettek, a drámai helyzet. A tragédia konfliktusában minden szereplőnek megvan a helye, a szerepe, ami hátráltatja vagy késlelteti a tragédia kibontakozását. A főhősök az események során válnak tragikus hőssé. A mellékszereplők megformálásában is érvényesül a cselekmény és ábrázolás többsíkúsága (előrehaladó vagy visszanyúló). A drámai cselekmény jellemző vonása a sűrítettség. A tragédia zárása mindig összefüggésben van a tragikummal. A főhős vagy elbukik vagy felemelkedik. A jelenségek érzelmi hatása a tragikus élmény, melynek során vagy megrendülést, vagy kiengesztelődést érzünk.

• A komédia jelentése gúnydal. A drámai művek sajátosságai a komédiára is érvényesek, kivéve a műfaj alapvető esztétikai minőségét, a komikumot. A komikum nevetséges hatást kiváltó helyzet, emberi magatartás, tulajdonság, a megszokottól eltérő (helyzet-, jellemkomikum). A nevetséges hatás az ellentéten, az értékek hiányán alapul. A történések a hős számára tragédiát jelentenek, a nézőnek viszont nevetségesek. A komédia hősei átlagos vagy az átlagosnál kisszerűbb alakok, szellemi, erkölcsi, jellembeli fogyatékosságuknak vagy nincsenek tudatában, vagy pozitívumként tüntetik fel azt. A jellemzés nem nélkülözi a túlzás eszközeit.

A cselekményben sok a valószerűtlen fordulat, a véletlen, megoldása pedig mindig szerencsés kimenetelű. A komédia során az értéktelenség lelepleződik, vagy az értékvesztés nyilvánvalóvá válik. A komédia igazsága a leleplezésben nyilvánul meg, a hamis látszat alól előtűnik a valódi lényeg.

A drámai művek megjelenítésében a legfontosabb eszköz a színjátszás.

A ballada átmeneti műfaj, mely egyesíti magában a lírai, az epikai és drámai elemeket.

Lírai vonása a dalszerű megformálás, a költői sűrítés. Epikai jellegét az adja, hogy cselekménye van és egyetlen jelenetből áll, a drámai elemeket pedig a párbeszéd és a tragikus vég. A ballada nem más, mint „a tragédia dalban elbeszélve”.

Az előzményeket, az okokat és az eseményeket a szerepelők párbeszédéből vagy lírai monológjából tudjuk meg. Ez a sűrítés, a kihagyásos szerkezet teszi szaggatottá, sodró erejűvé az elbeszélést, ez adja az ún. balladai homályt.

A ballada leggyakoribb témái:

• ·         a szeretet és szeretetlenség (rokonok között)
• ·         a hűség és hűtlenség (féltékenység)
• ·         a szegénység és gazdagság családi konfliktusai.

A ballada tulajdonképpen a lelkiállapot gazdag rajza.

Formája mindig verses. Kötött strófaszerkezet, az ismétlések gazdag változata jellemzi.

Eredete szerint lehet

• ·         nép- és
• ·         műballada.

A népballada műfaja a középkorban alakult ki, a maga idejében csak énekelt formában élt.

A népballada egyik gyönyörű alkotása a Kőmíves Kelemenné. A balladában szerepel egy évszázados hiedelem: a falba épített asszony motívuma. Akárcsak sok népmonda esetében, itt is utólag született meg a magyarázat arra, hogyan lehetett fölépíteni a magas sziklákra Déva várát.

Lírai balladáknak nevezzük a minden nemzetnél megtalálható vidám, elégikus vagy misztikus (sejtelmes, rejtélyes) hangú balladákat.

Elégikus hangú lírai ballada például: Kádár Kata.

Az elégikus hangú lírai balladák befejezését kibékülés, erkölcsi tanulságot megfogalmazó strófa jellemzi. Ebben a költeményben a kibékülés jelképes: a két – sírból kinövő – virág összeölelkezése jelzi azt. A szerelmet a halál sem pusztíthatja el – hirdetik az egymásba fonódó ágak.

Titokzatos, babonás világ elevenedik meg Arany János balladáiban.

A műalkotásokban fontos, hogy az író mit és hogyan ír le. A tárgyhoz, a témához formát is választ a művész. A művekre a tartalom (mit kérdésre) és a forma (a hogyan kérdésre történő válaszadás) egysége jellemző.

(Forrás: Házi dolgozatok könyve – A kezdetektől a felvilágosodás irodalmáig  9-20. old. – Szerk.: Maczák Edit – ITEM Könyvkiadó)