2013. jan. 15.

CSOKONAI VITÉZ MIHÁLY (1773-1805): Méla Tempefői, avagy az is bolond, ki poétává lesz Magyarországon





A debreceni kollégiumban Cimbalomnak nevezték. Gúny és elismerés egyaránt keveredhetett ebben. Utalhatott persze lényének, verseinek, érdeklődésének zeneiségére is. Tudjuk, hogy jól klavírozott, s bár zenét talán nem szerzett, mégsem indokolatlan egyéniségét Mozartéhoz hasonlítani, akinek Varázsfuvolá-ját fordította is. De hasonlíthatjuk a skót Burns-höz is, hiszen költészetében legalább annyi a falusias vaskosság, amennyi a rokokó könnyedség. S mindkét – egymástól oly távolinak tetsző – költői világ bája, kecsessége, derűje is jelen van Csokonai verseiben, színdarabjaiban. A meghatározó benne mégis a felvilágosodás szelleme, filozófiája. Egyszóval szinte mindent egyesített magában, ami korában érték és divat volt.

Debrecenben született, művelt polgári családban. Életéből mintegy másfél évtizedet töltött az ottani református kollégiumban mint diák és mint tanár. Itt bontakozott ki költészetének megannyi színe, itt tett szert hihetetlenül sokoldalú, a természettudományokat is magában foglaló műveltségére, itt írta első szerelmes verseit egyik legkedvesebb tanárának feleségéhez, itt lelkesedett Rousseau-ért, a francia forradalomért, s innen csapták ki, amikor a politikai helyzet áldozatot követelt Martinovits és társainak kivégzése után. Itt született meg filozófiai költészetének néhány remeke, a Konstancinápoly, Az álom, Az estve, itt írt olyan szatírákat, mint a Bagoly és kócsag, a Békaegérharc, a Zsugori uram és olyan népies dalokat, mint a Szegény Zsuzsi a táborozáskor.

Kicsapatása után a rebellisebb szellemű Sárospatakon jogászkodott egy keveset, de a kisváros szellemi szűkössége elriasztotta. Pozsonyba ment hát, ahol az országgyűlésben igyekezett pártfogást keresni a költészet, az irodalom, a művelődés számára. Diétai Magyar Múzsa címmel költői újságot próbált kiadni. A diéta közönye elől ezután Komáromba menekült, ahol beleszeretett egy gazdag kereskedő lányába, Vajda Júliába. Hozzá írta a Lilla-dalokat, jócskán közéjük dolgozva ugyan korábbi, debreceni szerelmes verseiből is. S ezek közül valók talán legismertebb költeményei is, A Reményhez, A tihanyi ekhóhoz. A lány vonzalmában azonban az atya nem osztozott, elvárta a költőtől, hogy valamilyen állandó megélhetésre tegyen szert. E csalódást követően vagy egy esztendőn át különböző somogyi falvakban vendégeskedett, míg Csurgón sikerült segédtanári állást kapnia. Somogyhoz fűződik a Kaposváron játszódó Dorottya című pompás vígeposza.

Csokonai operakultúra híján nem lehetett a Magyar Mozart, a színházi kultúra hiányán azonban megpróbált úrrá lenni. Még Debrecenben 1793-ban színdarabban írta le a költészet sanyarú sorsát hazánkban, ez volt a befejezetlenül maradt Méla Tempefői, avagy az is bolond, ki poétává lesz Magyarországon, amely csak 1938-ban került színre. A Városligetben működő Erzsébetvárosi Színházban adta elő a Független Színpad Benedek András és Nagypál István (azaz Schöpflin Gyula) színpadra alkalmazásával és befejezésével, Hont Ferenc rendezésében és Gellért Endre címszereplésével. 1949-ben azután a Nemzetibe is eljutott, itt a címszerepet Ladányi Ferenc játszotta.

Gerson du Malheureux című rögtönzését viszont annak idején eljátszotta diákjaival. Színjátékot próbált szervezni Pozsonyban is, Csurgón meg azzal kavart botrányt, hogy a Cultura vagy Pofók című darabjában tanítványaival elénekeltette a Rákóczi-nótát. Ezért kellett helyette sebtében megírnia a Karnyóné-t, a korábbi magyar irodalom legjobb vígjátékát.

Segédtanárságának azonban véget vetetet a rendes tanár megérkezése, így 1800 tavaszán visszaindult Debrecenbe, ahol végképp nyomorba döntötte, hogy 1802-ben leégett a házuk. Megkezdett eposzát, az Árpádiász-t ugyan nem sikerült befejeznie, nagy filozófiai versciklusát viszont igen. Egy gazdag bihari földbirtokos, Rhédei Lajos ugyanis feleségének temetésére rendelt tőle búcsúztatót, s erre az alkalomra öntötte végleges formába A lélek halhatatlansága címen ismert Halotti versek-et. A temetésen tüdőgyulladást kapott, s a tüdőbajjal már régóta küzdő költő nem is gyógyult meg többé.


*

MÉLA TEMPEFŐI, AVAGY AZ IS BOLOND, KI POÉTÁVÁ LESZ MAGYARORSZÁGON

Jádzó személlyek:
GRÓF FEGYVERNEKI; ROZÁLIA, gróf Fegyverneki nagyobbik leánya; ÉVA, kisebbik leánya; LORD ANGLUS, MARQUIS DE FRANCIA GRAND GENIE, fő emberek; BÁRÓ SERTEPERTI, KOPPÓHÁZY, TÖKKOLOPI, gavallérok; PÁTER KÖTELES, Szent Ferenc rendén való szerzetes; IROVÁNYI, gróf Fegyverneki szekretáriussa; TEMPEFŐI, a szerencsétlen poéta; MÚZSAI, a barátja; BETRIEGER, tipográfus; CSIKORGÓ; SZUSZMIR, egy bohó kalefaktora gróf Fegyvernekinek; EGY POSTALEÉNY; INASOK  a gróf Fegyverneki szolgálatjába; VÁROS HAJDÚI


I.                  FELVONÁS

A gróf palotájában Rozália Horváth úr, azaz Pálóczi Horváth Ádám versein mereng, majd klavírkísérettel énekelni kezd, amikor belép Tempefői „kis konya s fakó kalapban, rongyos kaputrokban”. Betrieger, a német nyomdász történetét  meséli el, akinek nem sikerült magyar nyelvű könyveit eladnia, ezért egy új francia munkát adott ki németül a divatos viselkedésről és viseletről. Majd a magyar poézis szomorú sorsán bánkódva, Rozália saját versét olvassa fel, Tempefői pedig folytatja a költeményt. Távozása után érkezik báró Serteperti, aki Betrieger kiadványát dicséri, és becsmérli Rozália magyar könyveit meg a korabeli magyar irodalmat. Majd a belépő gróf is gyermeki dibdábságnak véli a lány olvasmányait, s végül húga, Éva is csatlakozik a véleményükhöz. Fegyverneki több anekdotával is bizonyítja műveletlenségét, a kultúra iránti megvetését. A következő jelenetben Éva a „füstös kezű és ábrázatú” Szuszmir durva meséjét hallgatja nagy élvezettel, amin a közben megérkező Rozália elborzad, s miután elkergeti a mesélőt, húgával kisebb esztétikai vitát folytatnak.

II.               FELVONÁS

Tempefői otthonában kesereg, amikor megérkezik Betrieger, a tipográfus, és járandóságát követeli. Harminc aranyat kér, amiért kinyomtatta a költő könyvét. A példányokat nem fogadja el az adósság fejében, hiszen úgysem tudná eladni. Végül ad egy óra haladékot a pénz előteremtésére. A gróf palotájában a társaság – az eddigieken kívül. Tökkolopi és Iroványi, a szekretárius – haszontalan csevegéssel, társasjátékkal múlatja az időt, amikor megjön Tempefői, hogy művét, amely Fegyverneki egyik ősének hőstetteiről szól, a grófnak felajánlja, és a segítségét kérje. Csak nehezen, a szekretárius segítségével sikerül a gróf elé jutnia, aki a költészetért semmit sem hajlandó fizetni, de mert jó lélek, két aranyat ad a saját hibájából bajba jutott embernek. Ezután Rozáliának panaszolja el a költő, hogy Betrieger börtönnel fenyegeti, ha nem fizet, s céloz arra, hogy visszatérhet régi szerencséje. A következő jelenetben a gróf kapuja előtt Tempefői Koppóházynak panaszkodik a német nyomdászra, és kéri a segítségét, annak azonban sürgősen kutyákra, kávéházra, német dámákra kell a pénz.

III.           FELVONÁS

Betrieger jön a hajdúkkal, hogy a tanács elé vigye az otthonában szomorkodó költőt, akinek azonban sikerül még egy óra haladékot kikönyörögnie. Ekkor jön Múzsai, a barátja, s elmondja, hogy meghalt a pártfogója, az örökösök pedig nem akarják támogatni a költészetet, ezért éppen Tempefőitől várna segítséget. Megtudván barátja szorult helyzetét, segítségére siet, elindul levelével a ferencesekhez. Ekkor érkezik Tökkolopi, aki azon dühöng, hogy Csikorgó, a költő elnyerte a pénzét kártyán. Ezután a félművelt és csikorgó klapanciákat gyártó pályatárssal vív Tempefői költői versenyt. Hamarosan ismét megjelenik Betrieger, hogy végre megkapja a pénzét, vagy előállíttassa Tempefőit, aki azonban úri gőggel utasítja el a németet, a hajdúkat pedig megveri. A visszaérkező Múzsaitól megtudja, hogy a főtisztelendő gvárdián levélben fog válaszolni kérésére. Rövidesen meg is jön Páter Köteles az elutasítással, s tőle értesülhetünk arról is, hogy a szerzet nemigen támogatja a kultúrát, s éppen most nincs is pénzük, mert a gvárdián születésnapjának pompás megünneplésére kell az. Távozása után nem sokkal megjön ismét Múzsai, akit a költő közben Rozáliához menesztett, s két aranyat hoz a kisasszonytól egy értékes, drágaköves pikszisben. Ezzel azután ki is fizetik a tipográfust. Az utolsó jelenetben Tempefői valamely titokra céloz, amelyet csak ő, az édesanyja és Rozália tud.

IV.            FELVONÁS

Tempefői az utcán a hajdúkkal veszekszik, akik időközben feldúlták a házát. Iroványitól tudja meg, hogy Betrieger a pikszissel egyenesen a grófhoz ment, s minthogy semmi közelebbit nem tud senki a költőről, azzal gyanúsítják, hogy kém.

(A darab utolsó kilenc jelenete nem maradt ránk, vagy el sem készült – hiányok az eddigi szövegben is előfordultak -, Csokonai jegyzeteiből azonban tudjuk, hogy kiderül, Tempefői valójában Bánhidi gróf, s így már megoldódik minden probléma.)

Zappe László

(Forrás: 77 híres dráma  137-141. old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)