2013. jan. 7.

Kérdések és válaszok Vörösmarty Mihály gondolati költészetében





I.         A gondolati költészet
II.
a)        Pázmán
b)        Magyarország címere
c)         A Guttenberg-albumba
d)        Gondolatok a könyvtárban
e)        Országháza
III.      Összegzés

Vörösmarty Mihály a reformkor legjellegzetesebb és legismertebb költőóriása. Gondolati költészete méltó folytatása a felvilágosodás eszméinek: egy nemzet minden tagjának joga van a szabadsághoz, egyenlőséghez és testvériséghez.

A költő korai költészetének borongós hangvétele után valódi célt talált: egyént és közösséget jogos emberi rangjára emelni. Azt kérdezi önmagától és a világ dolgain elgondolkodó embertől: „Mi dolgunk a világon?” A válaszát határozottan, magabiztosan mondja ki: „… küzdeni / Erőnk szerint a legnemesbekért.” S, hogy mi a legnemesebb cél a reformkori Magyarországon? A választ ott találjuk a költő verseiben.

Az 1830-as évek költészetének több jellegzetes epigrammája hívja fel a figyelmet a nemzet sorsát fenyegető veszélyre. Pázmán című versében a barokk kor híres ellenreformációt hirdető prédikátorára utal, s négysoros epigrammájában kimondja „Legszentebb vallás a haza s emberiség”.

Vörösmarty az európai romantika egyik kiemelkedő gondolkodója. Hazánkat a világ nemzeteinek egységében, romantikus módon egy család, egy közösség részének tekinti. Kölcseyhez hasonlóan a cselekvő hazaszeretet fontosságára figyelmeztet a Magyarország címere című versében. A hazához így szól: „Naggyá csak fiaid szent akaratja tehet.”

A változás kulcsa a cselekedet, melyet a közös akarat alapoz meg. Biblikus szavak ezek, az akarat szó állandó jelzője a „szent” jelző, ami a Szózatban is megtalálható.

A Guttenberg-albumba című epigramma (1939) címe is jelképes: az alkalmi vers a 400. évét ünneplő könyvnyomtatás tiszteletére készült. A versben egyetlen körmondatban fejezi ki bizakodását az eszményi társadalom iránt, s fogalmazza meg alapvető erkölcsi követelményeit. A vers csupa jövő ideje a legfontosabb tennivalók elvégzését sürgeti. „Majd ha” megszűnik a babona, az áltudomány, az erőszak, az elnyomás, a tudatlanság, az egyenlőtlenség, majd akkor tud megvalósulni a felvilágosult, igazságos társadalom. A feltételes időhatározói mellékmondatokban a felvilágosodás alapkövetelményeit sorolja: „áldozni tudó szív nemesíti az észt”, ami kiegészül egy politikailag is aktuális gondolattal, az érdekegyesítés gondolatával. Vörösmarty ebben a versében sem csupán nemzetünkre, hanem egész Európára kiterjeszti a figyelmét. A problémát nemes egyszerűségében látja, Európa gyógyulása hazánk jobblétét is szolgálja. A késleltetett főmondat ezt mondja ki: „Az lesz csak méltó diadal számodra, nevedhez / Méltó emlékjelt akkoron ád a világ.

„A haza s emberiség” költője a Szózat megírása után (1836-tól) a reformkori harcok nagy költője. Deák Ferenccel, Kossuth Lajossal, Wesselényi Miklóssal együtt vesz részt a politikai életben. Verseiben a jogfosztottságról, a lehetőségeit vesztett hazáról ír, tettekre szólít, melyeknek gyümölcse értelemmel töltheti meg az emberi életet. Ódái közül legismertebb a Gondolatok a könyvtárban című. A tudás, az emberiség, az emberhez méltó élet jelképe itt is a könyv. Az 1844-ben írt versében találkozunk a közéletben harcoló, mások nevében fellépő, politizáló Vörösmartyra, s a vívódó, kételkedő, látomásokkal hadakozó, önmaga mélységeit járó költővel.

A vers két részre tagolódik. A könyvtárba való belépés után szinte megrohanják a költőt – s nyomában az olvasót is – a szorongató kérdések. „Miért e lom?” ismétlődik a kérdés. Az tény, hogy az „emberiség elhányt rongyai”-ból készülnek a könyvek, s ez adja a költői alapötletet. Ez pedig lehetőséget ad a sokféle ellentét, ellentmondás leleplezésére: „Világ és vakság egy hitvány lapon!”

A képek romantikus módon szemléletesek, dinamikusak, a szembeállítások fokozzák a hatást, a vers itt éles ítéletbe torkollik: „Országok rongya! könyvtár a neved.”

Az üres eszmékkel takargatott szomorú valóság Európa és a nemzet szegénységi bizonyítványa. Keserű a kérdés: „Ment-e / A könyvek által a világ elébb?” A válasz még keserűbb: nem. A költő szerint a világ borzasztóbb lett. Nemzedékek öncsalására vetül itt fény. Az osztálytársadalom alapvető ellentmondása: az emberiség milliói nyomorban sínylődnek, de a néhány ezer kiváltságos sem boldog. „Irtózatos hazugság mindenütt!” A költő levonja a keserű következtetést: a „nagyobb rész”, vagyis a néptömegek nem lettek boldogabbak a könyvektől.

De hát ledöntsük, a mit ezredek / Ész napvilága mellett dolgozának?” – hangzik a második kérdés. Nem! – feleli Vörösmarty. Az emberiség javáért, a nép boldogulásáért áldozatosan küzdő bölcsek és költők műveit igazságtalanság lenne máglyán elégetni. „És mégis, mégis fáradozni kell…” A vers második szerkezeti egységében a költő hangja a komor pesszimizmusból a szárnyaló ódába emelkedik. Az emberi méltóságról, az egyenjogúságról beszél, a francia forradalom eszmeiségét felidézve. A prófétikus sorok egy új kor eljövetelét hirdetik, melyben az igazság és a szeretet fog uralkodni. Ezután még egy gondolat hangolja le a költőt: az a téves elmélet, amely az emberiség fejlődését nem előrehaladó mozgásnak, hanem szakadatlan körforgásnak képzeli: „És kezdjünk újra tűrni és tanulni. / Ez hát a sors és nincs vég semmiben? / Nincs és nem is lesz, míg a föld ki nem hal…” A költő kitartásra, tettekre buzdít. Bábel története számára nem kudarc, hanem csodálatra méltó példa az emberi akaratról.

Az ellentétes eszmék latolgatásának útján jut el a költő az utolsó, általánosabb kérdés feltevéséig: „Mi dolgunk a világon?” A választ azonnal megadja: „küzdeni / Erőnk szerint a legnemesbekért.” A legnemesebb eszmék pedig: az igazság, az emberi méltóság, a munka és a tett megbecsülése, a béke és a szabadság, az emberiséget szolgáló tudomány tiszteletben tartása. Hiszen „Előttünk egy nemzetnek sorsa áll.”, és nemzetünk feladatait mindenki megelégedésére úgy kell megoldani, hogy elmondhassuk: „Ez jó mulatság, férfi munka volt!” A versnek az a mondanivalója: ha a haza felemelésével az emberiség boldogulását előbbre vittük, nem éltünk hiába. S nem a cl elérése tesz emberré bennünket, hanem az, hogy megpróbálunk megtenni mindent annak érdekében, hogy nemes és jóra törő céljainkat elérjük.

Az 1846-ban íródott Országháza című versében a kirekesztettek, a jogtalanok nyomorát, a lázadó nép keserű szavát szólaltatja meg. Lírájának politikai csúcspontja ez a vers, melyben a költő legforradalmibb hangján szólal meg. Megírására az adott közvetlen alkalmat, hogy az országgyűlést Pozsonyból Pestre akarták áthelyezni, Pesten azonban nem volt megfelelő épület ehhez. A nemesség pedig, „a haza fiai” nem voltak hajlandók áldozni, hogy háza legyen a hazának. „Ezzé lett magyar hazátok!” sommázza a költő a keserű felsorolást. Politikai cikkeket is írt, s 1848-ban képviselőként munkálkodott a nép érdekében.

Vörösmarty gondolati költészete egyszerre realista és idealista. Egyszerre láttatja velünk a valós körülményeket, és támaszt bennünk lelkes hitet. Versei célt mutatnak a magánembernek, a nemzetnek, a nemzetköziségnek. A jelen kor megoldásra váró feladataiban is hasznos útmutató.

(Forrás: Házi dolgozatok könyve – A romantika irodalmából 53-55. old. – Szerkesztette Maczák Edit – ITEM Könyvkiadó)