LOPE DE VEGA (1562-1634) - Fuente Ovejuna -

Félix Lope de Vega Carpio „a természet csodája”. Ezt a meghatározást Cervantes adta róla először. Nem is lehet nem csodálni a spanyol barokk dráma fénykorának egyik legkiemelkedőbb képviselőjét, aki egyes becslések szerint közel kétezer színművet írt. Hogy ez a legendás szám mennyire fedi a valóságot, az utókor már nem mérheti fel, az  mindenesetre tény, hogy mintegy félezer drámája maradt fenn, és költeményei több kötetet tesznek ki. S mindemellett életét nem pusztán az írás töltötte ki, maradt ideje a kalandokban bővelkedő katonáskodásra és a szüntelen szerelmekre. Törvényes és törvénytelen gyermekeinek a számát talán jómaga sem tudta. Élete alkonyán még a reverendát is felöltötte. „Hogy fér bele ennyi egyetlen életbe?” – kérdezte ámulva Lope de Vega kortársa, Tirso de Molina, aki maga is íróember volt, a felejthetetlen Don Juan színpadi megteremtője.

Lope de Vega afféle csodagyerek volt. Még írni sem tudott, amikor már verseket költött. 1577 és 82 között az alcalái egyetem hallgatója volt, de tanulmányait bizonyosan nem fejezte be. 1583-ban ismerkedett meg első nagy szerelmével, akinek a családját megrágalmazta, ezért száműzték Kasztíliából. 1588-ban nősült először, és még ugyanabban az évben részt vett a híres „Armada” sikertelen hadjáratában. Hazatérve Valenciában telepedett le. 1598-ban, első felesége halála után újra megnősült. 1614-ben azonban meghalt második felesége is. Ekkor pappá szenteltette magát. Életének utolsó éveiben újabb szerelmi fellángolás következett, amely sok keserűséget hozott az írónak, hiszen az imádott és gyönyörű színésznő megvakult, majd megtébolyodott.

Lope de Vegát a spanyol nemzeti dráma megteremtőjeként tartja számon az irodalomtörténet. Drámaelméletét egy verses műben foglalta össze. Megtörte a tér, idő és cselekmény klasszikus egységét, színműveiben keverte a tragédia és a komédia elemeit. Művei mozgalmasak, pergő ritmusúak, a helyszínek, hangulatok állandóan váltakoznak.

Színdarabjai verses formában íródtak. Versformája nem állandó: a nyolcasokat gyakran tizenegyesek váltják, de egy-egy hangulat kifejezésére olykor a drámán belül alkalmazza a szonettformát is.

Legnépszerűbb vígjátékának, A kertész kutyájának témája az előkelő grófnő és a társadalmilag nem hozzá való titkár szerelme. Az író pellengérre állítja az arisztokrácia gőgjét, de nem kíméli a felfelé kapaszkodó, törleszkedő, köpönyegforgató polgárt sem.

A becsület megvédése több színművének is a középpontjában áll. Míg az 1623 körül íródott Olmedo lovagjában a főhős a hagyományos lovagi eszmény emgtestesítője, aki számára a becsület azonos az önbecsüléssel, addig a Peribánez és Ocana komtura című drámában egy paraszt védi meg hitvesi becsületét: megöli a feleségét erőszakkal elcsábító nemesurat. Itt a paraszt egyedül áll szemben a hűbéri hatalom képviselőjével.

Hasonló konfliktust vet föl az 1613 körül született Fuente Ovejuna (e.: fuente ovehuna) című drámájában, ahol már egy egész falu népe fordul szembe a zsarnok komturral. A hűbérúr meggyalázza a parasztok becsületét, megbecsteleníti asszonyaikat, lépten-nyomon megalázza őket. Fuente Ovejuna lakói egy emberként lázadnak föl, s méltó elégtételt vesznek a zsarnokon. Gyilkos tettükért közösen vállalják a felelősséget. A király pedig mindkét esetben az igazság oldalára áll. a nemesúrral szemben nem marasztalja el a parasztot, sőt megbocsát az önbíráskodó népnek.

A színmű Gáspár Endre fordításában 1947-ben jelent meg magyarul Gyilkos falu címen. A Madách Színházban 1952-ben mutatták be a drámát, ekkor Hős falu a címe. Az olvasóközönség 1967-ben vehette újra kezébe Gáspár Endre fordítását Fuente Ovejuna címmel.

*

FUENTE OVEJUNA

Főbb szereplők:

FERDINÁND, Aragónia királya; felesége, IZABELLA, Kasztília királynője; RODRIGO TÉLLEZ GIRÓN, a Calatrava-rend nagymestere; FERNÁN GÓMEZ DE GUZMÁN, a Calatrava-rend komturja; ESTEBAN, Fuente Ovejuna bírája; JUAN ROJO, másodbíró; FRONDOSO, ennek a fia; LAURENCIA, Esteban lánya.

Történik Spanyolországban, 1476-ban.

I.                  FELVONÁS

Kasztília trónjára – apja halála után – Izabella lépett, majd házasságot kötött Ferdinánddal, Aragónia királyával. Ám néhány nemesúr vitatta Izabella jogát a trónhoz, s az öröklésért harcba szálló portugál király oldalára álltak. Kitört hát a háborúskodás. A Calatrava-rend komturja felkeresi a rend ifjú nagymesterét, s felszólítja, hogy induljon hadba Izabella ellen, és foglalja el a királyi várost. Ezen tettével bizonyítsa, hogy méltó az előkelő cím viselésére.

A komtur egy kis faluban, Fuente Ovejunában él, az ősi birtokon, és kegyúri jogon mindent a magáénak tud: földet, embert, asszonyt. S merthogy nem veti meg a fehérnépet, ágyasává teszi a fél falu asszonyait és lányait. Most éppen Laurencia után sóvárog, de a lány sehogy sem áll kötélnek.

A nagymester csapatai véres ostromban elfoglalták Ciudad Realt. A város lakói követeket menesztenek a katolikus királyi párhoz, segítséget kérnek, hogy a várost felszabadíthassák az ellenségtől. Ferdinánd késlekedés nélkül csapatokat küld a betolakodó visszaverésére.

A Fuente Ovejuna határában csordogáló patakban Laurencia ruhát mos. Utána lopózik Frondoso, aki már régóta szerelmes a lányba, de hiába, Laurencia szívét nem gyújtja fel a férfiak epekedése. Ahogy ott évődnek, hirtelen felbukkan a vadászni induló komtur. Frondoso elbújik egy bokorban. A komtur újfent rohamra indul, úgy gondolja, most nem menekülhet tőle ez a vadóc lány. Ám ekkor a bokorból előugrik Frondoso, fölkapja a komtur nyilát és íját a földről, és a nemesúrnak szegezi. A komtur hátrálni kényszerül, de bosszút esküszik a vakmerő paraszt ellen.

II.               FELVONÁS

Követ érkezik Ciudad Realból a komturhoz segítségért, mert a nagymester seregei már nemigen tudnak ellenállni a királyi csapatok ostromának. Laurencia szíve megenyhül a bátor Frondoso iránt, aki az emlékezetes incidens után bujdosni kényszerül. A hadba induló komturnak még kedve szottyan egy kis enyelgésre, fogdmegjei üldözőbe veszik hát a férjezett Jacintát. Egy parasztember, Mengo sietne az asszony védelmére, de a poroszlók úgy elbánnak vele, hogy még napok múlva is sajog a háta a veréstől. Jacinta pedig nem menekülhet, sőt bosszúból, amiért ellenkezni próbált a nagyúrral, a komtur rászabadítja csőcselékét.

Frondoso titkon felkeresi Laurenciát apja házában. Elhatározzák, hogy hamarosan megülik a menyegzőt. Esteban is áldását adja az ifjú párra.

A komtur eközbenCiudad Real falai alá ér, s belátja, hogy ezúttal vesztett, ráveszi hát a nagymestert, hogy mentse az életét, s vonuljon vissza.

Fuente ovejunában összegyűlik a násznép, hogy köszöntsék az egybekelő Laurenciát és Frondosót. A vigasság közepén azonban betoppan a hazatérő komtur. A vigasság közepén azonban betoppan a hazatérő komtur. Most aztán lecsaphat Frondosóra. Tömlöcbe záratja a fiút, hiába emel érte szót Estebann, a faluz bírája meg Laurencia. A végén Laurenciát is elvezetteti katonáival.

III.           FELVONÁS

Fuente Ovejuna parasztjai összegyűlnek s elhatározzák, hogy követet küldenek a királyi párhoz, s elpanaszolják nekik a komtur tűrhetetlen önkényeskedését. Ám ahogy így tanakodnak, belép Laurencia tépetten, kócosan, feldúlt lélekkel, mert ezúttal nem menekülhetett a komtur karmai közül. Az önkényúr most Frondosót készül felköttetni. A lány szemrehányást tesz a férfiaknak, amiért tűrik a sok megaláztatást, s addig lázítja őket, míg csatasorba állnak, hogy leszámoljanak a gyűlölt komturral.

A falu asszonyai és lányai is mind vonulnak velük, hiszen a becsületükön esett csorbát ki kell végre köszörülni. Vesszen Fernán Gómez!

A dühös nép betöri a kastély kapuját, és a királyi párt éltetve, elszántan tör előre. Erre a komtur megparancsolja poroszlóinak, engedjék el Frondosót, akit már éppen akasztani vittek. A nemesúr a felbőszült csapat láttán meghátrál, s igyekszik ígéretekkel jobb belátásra bírni őket. De ezúttal nem menekülhet a parasztok tőre elől.

A komtur egyik szolgájának sikerül kiosonnia a kastélyból, siet azonnal a király elé, hogy elpanaszolja, miként támadt a csürhe nép az urára, aki pedig oly jóságos volt hozzájuk. Nem elég, hogy rútul megölték, most rabolnak, fosztogatnak. Ferdinánd ígéretet tesz, hogy a gyalázatos tettet nem hagyja büntetlenül.

Fuente Ovejunában ezalatt a komtur levágott fejét lándzsára tűzik, a községháza kapuját pedig a királyi címerrel díszítik. És tervet szőnek, hogyan védjék meg magukat a királyi bíróság előtt. Elhatározzák, hogy minden kérdésre egybehangzóan ugyanazt válaszolják: „Fuente Ovejuna!”

Nem kell sokáig várniuk, megérkezik a vallatóbíró. S a falu apraja-nagyja hősként állja a kínvallatást is. A kérdésre pedig, hogy ki ölte meg a komturt, a válasz mindig ugyanaz: „Fuente Ovejuna!”

Háromszáz embert vontak kínpadra, de nem kaptak más választ egyikőjüktől sem. Ekkor felkerekedik a bíró, utána az egész falu népe, s a királyi udvarba sietnek. A bíró előadja Izabellának a történteket, akinek választania kell: vagy megbocsát a parasztoknak, vagy megöleti őket mind egy szálig.  Ekkor előlép a sorból Esteban, és nagy tisztelettel előadja az igazságot. Sorra elmondja a komtur vétkeit, melyeket már nem tűrhettek tovább, s ezért számoltak le vele. Elmondja azt is, hogy a falu már felesküdött a királyi címerre, hiszen nem gaz, lázadó bitangok ők, szeretnék eztán becsülettel szolgálni a királyt és a királynőt.

Ferdinánd és Izabella meggyőződhettek a parasztok szavának igazáról, így aztán megbocsátanak nekik, s Fuente Ovejunát a királyi jogar oltalma alá fogadják.

(Forrás: 77 híres dráma 49-53. old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)