TITUS MACCIUS PLAUTUS (Kr. e. kb. 250 - 184) - A hetvenkedő katona

Ki gondolná, hogy már az ókorban akadt író, aki kizárólag a tollából élt? (Tudvalevő, hogy nálunk először ezt csak Vörösmarty Mihály engedhette meg magának!) Nos, Plautusnak ez sikerült. Rövid élete alatt állítólag 130 darabot írt, s ha ebből csak 21 a hiteles Plautus-mű – ahogy Terentius Varro, a Kr. e. I. századi római tudós állította -, az is szép teljesítmény.

Plautus a hellenizálódás korában élt, abban az időszakban, melyben a görög művelődés behatol a római kultúrába, s az egész római életfelfogást, filozófiát, művészetet áthatja a görögség szelleme. (E kortól datálódik a latin nyelvű irodalom születése, ez az első római költők – Livius Andronicus, Naevius – fellépésének ideje. Így érthető, hogy a jellegzetes plautusi komédia a görög drámai hagyományok egybefonódásából, motívumaiból fejlődött ki, „valóságos gyűjtőmedencéje mindannak, ami az ókori komédiaíráshoz, drámaíráshoz tartozott” – ahogy Devecseri Gábor írja. Mégis sajátosan egyéni, újszerű, mert darabjaiban ezt a világot átszőtte jellegzetes itáliai (főleg etruszk, oszk) és római elemekkel.

Munkássága a latin vígjáték csúcsát jelenti. Darabjai az ún. fabula palliata legtökéletesebb alkotásai, melyekben görög szereplők (a görög köpenyt, palliumot viselve) görög környezetben mozognak a római színpadon. „Athént építőmester nélkül vitték át Rómába” – tréfál erre utalva Plautus.

Komédiáinak témája és feldolgozási módja igen sokrétű. Írt mítoszparódiát (ilyen az Amphitruo, mely a legsikeresebb és leggyakrabban utánzott Plautus-művek egyike), bohózatot (pl. Miles gloriosus – A hetvenkedő katona, Menaechmi – Az ikrek), szentimentális vígjátékot (pl. Captivi – Foglyok), de jellemkomédiát is (pl. Aulularia – A bögre, Trinummus – Három ezüst).

Jellegzetes alakjait – az élősködő parazitát, a furfangos rabszolgát, a kerítőt, a haragvó vagy zsugori öreget, a saját keserves tapasztalataiból ismert törtető kereskedőt és zsoldost – néha meglehetősen durva, rikító színekkel festi, hogy ezzel is leleplezze a színlelést és a hazugságot, s rokonszenvre hangoljon a gyengébbek iránt.

Ritka erénye a nevettetés művészete. Mestere a helyzet- és jellemkomikumnak, ám humora elsősorban nyelvi humor. Páratlan nyelvművész. Zseniálisan vitte színre az utca nyelvét: kifogyhatatlan volt szójátékokban, tréfás szóképekben, szóhalmozásokban, eleven, sziporkázó, bár néha mosdatlan párbeszédekben. Aelius Stilo írja róla a Kr. e. II. sz. végén: „Ha a Múzsák latinul akartak volna beszélni, bizonyára Plautus nyelvén beszéltek volna.”

Nem érdekelte a szerkezet, a darab egésze, csak a részletek – tréfák, ugratások, ötletek, zamatos kiszólások. Ezek kedvéért nemegyszer megtörte a cselekmény menetét is.

A plautusi komédiák nagy része a mai operetthez vagy vígoperához hasonlatos zenés vígjáték. E daraboknak kb. kétharmad része ún. canticum, azaz fuvolakísérettel előadott szöveg; ezekben szólalnak meg legárnyaltabban szereplők vágyai és érzelmei.

Verselése bámulatosan gazdag és változatos. A zenekíséret nélküli részekben a iambicus senarius, ill. septinarius (jambikus hatos, ill. hetes), a verses, zenés részekben az anapesztusok, daktilusok uralkodnak.

Életéről kevés konkrétumot tudunk, ám e kevésből is élményekben gazdag, változatos életpálya tárul elénk. Az umbriai Sarsina városkájából származik; valószínűleg anyanyelve is umber, s csak Rómában tanult meg latinul, ahová egész fiatalon került. Előbb színházi szolga, majd színházi vállalkozó lett. Így szerzett vagyonát üzleti spekulációk vitték el a második pun háború idején, s kénytelen egy ideig egy molnár alkalmazásában nehéz fizikai munkával fenntartani magát. Görög drámák fordításával könnyít sorsán, így sikerül ismét a színház világába kerülnie, ahol is hihetetlen népszerűségre tesz szert kiapadhatatlan alkotókedvről tanúskodó komédiáival. Élete utolsó húsz évében ú uralja a római színpadot.

Halála után így siratja el egy kortársa:

Mert Plautus sírjába került, a komédia gyászol,

puszta a színpad már, a kacaj meg a tréfa s a játék

s mérték nélküli sok versmérték könnyezik együtt.

(Devecseri Gábor fordítása)

Mégsem maradt puszta a színpad, komédiái a mai napig szerepelnek a színházak repertoárján (A hetvenkedő katonát Budapesten 1946-ban adta elő a nemzeti Kamaraszínháza.)

A XV. században sok itáliai egyetemen – később a bécsin is – egész Plautus-kultusz bontakozott ki. A színjátszás nevelő értékét az ő darabjain mutatta be Luther és Melanchton is. Egy 1552-ből származó rendelet előírja, hogy félévenként elő kell adni egy Plautus- vagy Terentius-darabot.

Plautus világirodalmi rangját és jelentőségét mutatja, hogy mintaképül szolgált Machiavelli, Goldoni, Shakespeare és Moliére nem egy darabjához, Hans Sachs, Kleist és Lessing is merített belőle. Pedig nyelvi sokszínűsége, gazdagsága miatt nem könnyű idegen nyelvekre átültetni. Magyarra először Dugonics András, majd a „magyar Plautus”-nak titulált Simai Kristóf, utána Csiky Gergely fordította. 8Csiky Gergely négy kötetben jelentette meg a Kisfaludy Társaság kiadásában Plautus összes műveit 1885-ben.) Mi Devecseri Gábor fordításában ajánljuk műveit az olvasó figyelmébe.

Az alább ismertetett A hetvenkedő katonát (Miles Gloriosus) Devecseri kétszer is (1942, 1977) lefordította – remekül. A darab címadójának, a parázna, hiú, hencegő katonának a figurája végigvonul a görög komédiától kezdve az egész európai vígjáték-irodalmon. Ő a comedia dell’arte Capitanójának őse, s Goldoni, Corneille, Shakespeare, Ben Jonson, Holberg darabjaiban is megjelenik.

A darabot – mint Plautus nem egy művét – két ún. argumentum (rövid tartalomismertető) vezeti be. Színhelye a görög város, Epheszosz; közelebbről – mint majd minden plautusi vígjátéknak – az utca.

*

A HETVENKEDŐ KATONA

Személyek:

PYRGOPOLINICES, katona; ARTOTROGUS, élősködő; PALAESTRIO, szolga; PERIPLECTOMENUS, öreg; SCELEDRUS, szolga; PHILOCOMASIUM, leány; PLEUSICLES, ifjú; LURCIO, fiatal szolga; ACROTELEUTIUM, széplány; MILPHIDIPPA, szolgálója; FIÚ, CARIO, szakács

I.                  FELVONÁS

Mézesmázos szavakkal dicsőíti Pyrgopolinicest, a dicsekvő katonás az élősdi Artotrogus. Nem létező hőstetteket aggat rá, hogy rászolgáljon a jó ebédekre:

Emlékszem: százötvenet

Ciliciában, százat Seholsincsmezőn,

harminc szárdot, hatvan makedón katonát,

ilyen sok embert öltél meg egyetlen napon.

Tetszelegve hallgatja a győzelmeiről szóló hazug meséket a katona, s korlátolt önhittséggel szól. „Mily terhes is, ha az ember túl gyönyörű.”

II.               FELVONÁS

A katona szolgája, Palaestrio elmeséli, hogy került ő eme szemérmetlen hencegőhöz. Egy kiváló athéni ifjú, pleusicles szolgálatában állt korábban, akitől – mialatt az Naupactusban volt állami követségben – titokban elhurcolta szerelmesét a katona. A hű szolga hajóra szállt, hogy urát értesítse, de kalózok támadták meg, elfogták, s épp e katonának adták ajándékba, ki urának kedvesét elrabolta. Sietve levelet írt Pleusiclesnek, aki erre eljött Epheszoszba a lány után, s a szomszéd házban szállt meg, az öreg Priplectomenusnál, atyai jó barátjánál. A furfangos szolga a két ház között átjárót fúrt az egyik falon, hogy a szerelmesek titokban találkozhassanak. Ám meglátta a lányt az öreg házában a katona egy kandi szolgája, Sceledrus. Palaestrio azt tanácsolja, tagadjon le a lány mindent, hisz

Van neki otthon hazug lelke, csalfa, hitszegő szive,

cselvetésre, hízelgésre, álnokságra eszköze.

Mert az asszony nem könyörög kofákhoz, ha bajban van:

saját kertjében nő mindnek bármi rosszra fűszere.

Ő pedig, Palaestrio, azt hazudja urának, a katonának, hgoy nem a lány, hanem annak nővére az, akit a szomszéd öreg házában látott Sceledrus. „Hályogot vetve” a lányt őriző szolga szemére, bebizonyítja, hogy Philocomasium ki se lépett a kapun, otthon van. (Könnyűszerrel teheti, hisz Sceledrus nem tud a titkos átjáróról.) A lány is állítja, ikernővére érkezett meg Athénból szerelmeséhez, az ifjú Pleusicleshez. Eljátssza hűen mindkét szerepet: saját magát s a nem létező ikertestvért. Palaestrio hát bolondot csinál Sceledrusból, aki már végképp nem tudja, mit higgyen. Az öreg Periplectomenus tovább tódít a hazugságon, méltatlankodva számon kéri Sceledruson, miért csúfolta meg a nemes vendég hölgyet, aki házába érkezett. Közben sietve áthívja Philocomasiumot, hogy bemutassa, íme, bála van a kitalált ikertestvér. Sceledrus szégyenkezve kért bocsánatot. Az öreg kegyesen megkegyelmez, egy feltétellel:

… nyelvedet

tartsd féken ezentúl és amit tudsz, azt se tudd,

amit láttál, ne lásd.

III.           FELVONÁS

Pleusiclest bántja, hogy csínjeivel méltatlanul terheli az erényes életű öreget, ám Periplectomenus biztosítja, hogy szívesen segíti jó ügyében az ifjút. Palaestrio remek cselt eszel ki, mellyel a

katonát, a nagysörényűt megkopasztjuk, és vele

a leánynak s kedvesének jó alkalmat adhatunk,

hogy együtt elszökjenek innen.

Tervbe a következő. Egy „jobbvérű” lányt, „ki testét testével tartja el”, beöltöztetnek Periplectomenus feleségének s ráveszik, tegyen úgy, mintha emésztené a vágy a katona után.

IV.            FELVONÁS

Palaestrio vállalja a közvetítő szerepét. Átadja a katonának az álfeleség, Acroteleutium üzenetét s szerelmi zálogul a „férj”, periplectomenus gyűrűjét. Pyrgopolinices lépre megy,s már csak azon van, hogyan szabadulhasson a várt, sokat ígérő kaland reményében ágyasától, az athéni lánytól. A ravasz Palaestrio azt tanácsolja, ajándékozza Philocomasiumnak azt az aranyat, ékszert, ruhát, amit eddig adott neki, így biztosan elmegy a lány. Milphidippa, az álfeleség szolgálója is felkeresi az ostoba és hiú Pyrgopolinicest, hogy tudtára adja, úrnője csak érte eseng. A hiszékeny, parázna katona visszaüzen:

Mondd hát neki, átjöhet hozzám

s én minden vágyát teljesítem.

S még hozzáteszi, hogy akiket ő teherbe ejt, olyan fiakat szülnek, kik ezer évig is élnek. Aztán maga megy Philocomasiumhoz,  hogy rávegye, térjen haza anyjához. Eleget tesz a lány minden kérésének, még a szolgát, Palaestriót is vele adja, fel is szabadítja, s nagy vagyont ad szolgálataiért. Az álfeleség, Acroteleutium megérkezik szolgálójával, Milphidippával a katonához. Dicséri fennen, s úgy tesz, mintha elemésztené utána a vágy. Közben a szolgáló, hogy Pyrgopolinicest a szomszédba csalja, megsúgja neki, hogy úrnője már a férjét is elűzte miatta, mehet, üres a ház. Az athéni ifjú, Pleusicles hajós álruhát ölt, így jelentkezik a katonánál Philocomasiumért, hogy kihasználva a jó szelet, elvitorlázhassanak. A katona maga pakoltatja fel az értékes málhát, érzékeny búcsút véve a lánytól és Palaestriótól.

V.                FELVONÁS

A rászedett Pyrgopolinicest, „ki azt hisz, / hogy szépségéért minden asszony üldözi”, rajtakapja Periplectomenus, s mintha valóban felszarvazott férj volna, jól elvereti s megszégyeníti szolgáival.

Szathmáry Éva

(Forrás: 77 híres dráma 37-42. old. – Móra Ferenc Könyvkiadó 2. kiadás 1994.)