Forrás: www.mandarchiv.hu
I.
a) Történelmi háttér
b) Örkény István
II.
a) Cselekmény
b) Abszurditás
c) Szereplők
d) Mondanivaló
III. Összegzés
A
20. század igen jelentős alkotója Örkény István, aki újszerű látásmódjával, új
megoldásaival rendkívülit alkotott irodalmunkban. A Tóték című drámája kiemelkedő jelentőségű, főként az alapprobléma
más oldalról való megközelítése miatt. Ez a mű először kisregény formájában
készült el az 1960-as évek közepén, majd az író drámává dolgozta át. A második,
színpadi változatnak nagy hazai és külföldi sikere lett, 1973-ban Párizsban
Fekete Humor Nagydíjjal jutalmazták; itthon Fábri Zoltán készített belőle
filmet Isten hozta, őrnagy úr!
címmel.
A
dráma alaptémája a második világháború, amely Örkény maradandó élménye volt – a
keleti fronton fogságba esett. A nagy világégésben való részvételünk áll a
középpontban, ám ezt nem a frontesemények tükrében mutatja be, hanem újszerűen,
a hátország szempontjából. Telitalálat Örkény választása, hisz ettől a
hátországtól függ a fronton harcoló katonák élelmezése, ellátása. És itt, a
front mögötti területen lehet érzékelni az emberek viszonyát a háborúhoz, a
tömegtájékoztatás egyoldalúságát.
Ezt
a művet már groteszk szemlélet és ábrázolásmód jellemzi. A kor nagy erkölcsi
problémáira keres választ az író: arra, hogy az igaznak vélt ügyért milyen
határig lehet kompromisszumokat kötni, hol van a személyiség feladásának
határa, mennyi őrizhető meg a lázadás képessége? A teljes tűrés után pillanatnyi
időre visszaszerzett szabadság elég erő az újabb diktatúra elleni lázadáshoz?
A
dráma cselekménye egy kis mátrai faluban játszódik, amely az idill szigete
lehetne, ha nem lenne háború. Az itt élők alkalmazkodtak a megváltozott
helyzethez, személyiségük deformálódott. A deformáció azt a folyamatot tükrözi,
amely során egy ember személyisége negatív irányba eltolódik a megszokottól,
vagy egy közösségben felcserélődnek a szerepek. Ilyen szempontból ez a kis falu
predeformált, azaz előre deformált világ, mert az itt lakók közt felcserélődtek
a szerepek, s abszurd megoldások is születtek. Igen jó példa erre a postás
esete, aki – mint a drámából kiderül – bolond, nem beszámítható. Pontosan a
deformációra jellemző az, hogy ez a bolond megkaphatta a postás állást. Az
igazi postás közben a fronton harcol, mint sok más falubeli. Sőt, többen már
nincsenek is az élők sorában. A mű egyik
kulcsszereplője, Tót is más, mint ami régen volt: vasutasból lett
tűzoltóvá.
Tót
a falu nagy tekintélyű férfiúja, büszkén viseli egyenruháját. Felesége, Marika
és Ágika, a lánya, felnéznek rá, csodálják, szeretik és nem ellenkeznek vele,
követik utasításait. A család másik gyermeke Tót Gyula zászlós, aki a fronton
harcol. Szorgalmasan küldi haza leveleit, amelyek egyikében megkéri családját,
lássák vendégül pár napig felettesét, az őrnagyot, mivel már belefáradt a
harcokba. A bolond postás, aki itt a hatalom tájékoztató gépezetének jelképévé
válik, csak a jó híreket közvetíti. De már az is „rossz hír” neki, hogy egy
családban hármas ikrek születtek; a táviraton át is javította a számot kettőre,
mert szerette a páros számokat. Tehát a háborúban egy propagandagépezetnek
óriási felelőssége, hatalma van: a rossz híreket eltitkolhatja, megmásíthatja.
A
faluban él még Cipriani doktor úr, az elmegyógyintézet vezetője, aki maga sem
teljesen ép elméjű – legalábbis ezt mutatja. Ő így próbál menekülni a háború
elől, tehát ő is egy deformált figurának tekinthető.
A
Tót család lelkesen és áldozatosan készül az őrnagy érkezésére. Mindent elkövetnek,
hogy fiuk felettese jól érezze magát, hiszen azt remélik tőle, hogy a fronton
majd valami veszélytelen beosztást juttat Gyulának. Így az őrnagy látogatása
kapcsán fiuk élete kerül a középpontba.
Mikor
vendégük megérkezik, rögvest kavarodás támad: egy magas, délceg embert hisznek
őrnagynak. Csalódniuk kell, mert az illető egy köpcös, alacsony férfi. Az
őrnagy nem csupán testiekben üt el a normálistól, hanem lelke is deformált. A
hosszú frontszolgálat nem csak megedzette, hanem át is alakította jellemét.
Mindent a háború szemszögéből vizsgál, s megpróbálja a háborús viszonyokat
átültetni – bár nem akarattal – a polgári életbe. Nem derül ki, hogy az őrnagy
hivatásos katona-e, csupán gyanítjuk, hogy nem az. Mindig észérvekre
hivatkozik.
A
férfi semmi esetre sem akar a Tót család terhére lenni, de mivel
parancsolgatáshoz szokott, nem képes polgári életet élni, s megkezdi a Tót
család, azon belül is Tót lelkének deformálását. A két nő mindenben hű
kiszolgálója és segítője lesz. Azt gondolják, a fiuk, Gyula élete a tét, de
csak Tót érzi, hogy az ő lelkének elpusztítására törekednek. A családfői
szerepe háttérbe szorul, az őrnagy kiszolgálójává válik.
A
deformáció fontos eszköze a dobozolás. A nők az egri Sanitas Kötszergyárnak
készítenek dobozokat. Tót ebben nem vetet részt, nem érezte önmagához méltónak
ezt a tevékenységet. Vendégük azonban őt is kényszeríti, hogy csinálja,
ráadásul mindezt még éjszaka is. Az őrnagy megtiltja Tótéknak a beszédet,
később még a gondolkodást is. Ráveszi Tótot, találja ki, mivel lehetne elérni,
hogy ne legyen idejük gondolkozni. Tót, akinek már jórészt megtört az
egyénisége, s lassan már nem képes – s egyébként sem jellemző rá – értelmes
gondolatok kicsiholására, nagy sokára azzal az ötlettel áll elő Ágika
segítségével, hogy nagy doboz vágót kell készíteni, mert így gyorsabb lesz majd
a munka, s nem lesz idő másra.
Mindez
rendkívüli módon igénybe veszi a családtagok szervezetét, nagyon álmosak, de
nem aludhatnak. A mű egyik groteszk vonása, hogy a „családfő”, a Tót, a villa
leejtése és felvétele közti időben alszik egy keveset.
Közben
a frontról ijesztő hír érkezik: Tót Gyula zászlós halálhíre. De a postás nem
hazudtolja meg önmagát: a sürgönyt az esővízgyűjtő hordóba dobja. Ez a
hétköznapi mozzanat – a sürgöny érkezése – reálisabbá teszi a művet, hiszen a
háború alatt ezrével küldtek ki ilyen és ehhez hasonló iratokat. A mű
szempontjából fontos esemény, hogy épp ekkor érkezett ez a sürgöny, és hogy a
postás megsemmisítette. Ha ugyanis az őrnagy érkezése előtt vagy igen kicsivel azután
kapták volna meg a hírt a családtagok, nem vállalták volna az őrnagy alázatos
kiszolgálását. Viszont ha a cselekmény közepén kapják meg az értesítést, drámai
összecsapásra, lázadásra nyílt volna mód a férfi és a család közt. Ez azonban
elmaradt.
A
dráma egyik, nagyon fontos mondanivalója – s a mottó is erre utal -, hogy
miként képes egy ember teljesen elveszíteni a személyiségét, lélek nélküli
géppé válni. Egyáltalán lehetséges-e ez? Másik fontos kérdéskör, ehhez
kapcsolódóan, közbevetésként, a hatalom és a társadalom viszonya. Itt
elsősorban a harmincas-negyvenes évek diktatórikus berendezkedésű országaira
kell gondolnunk: a hitleri Németországra és a Szovjetunióra. Az őrnagy egyszer
ki is jelenti a dobozolás kapcsán, hogy mindenkinek ezt kellene csinálni. Ez
olyan erőszakos eszme, ami a sztálini diktatúrára volt jellemző, ugyanúgy, mint
az író korának Magyarországára.
Tót
utolsó erejével próbál még védekezni a deformáció ellen: elmenekül otthonról.
Cipriani professzornál és a plébános úr ágya alatt keres menedéket. Magatartása
jellemző a háborús évek magyar politikájára is, melynek lényege az volt, hogy
valahogy átvészeljék ezt a háborút, és átmentsék hatalmukat. Végső
elkeseredésében Tót az illemhelyre zárkózik be: itt boldognak érzi magát.
A
dráma másik fontos problematikája, hogy választ találjon az ország háborúba
sodródásának mikéntjére. Hiszen volt-e reális kiút Tóték helyzetéből? És ehhez
hasonlóan: lehetett-e az országunknak más útja, mint a náci Németország
életterébe sodródás és belépés a világháborúba? A Tóték világosan mutatja be
ezt a kényszerpályát.
A
m
vége felé az őrnagy elutazásakor a Tót család
felszabadul a lelki nyomás alól, és minden visszaáll a régi kerékvágásba.
Vagyis az ember személyisége nem törhető meg végérvényesen. Van azonban a dráma
végén egy mozzanat, ami döntő fontosságú: az őrnagy visszatérése. Azért kellett
visszajönnie, mert az egyik hidat, amin keresztül kellett volna menni,
felrobbantották a partizánok.
Visszatérését
nem fogadják örömmel, de nem is mutatják ki valódi érzelmeiket. Az őrnagy
ugyanott akarja folytatni, ahol néhány napja abbahagyták: a szüntelen
dobozolásnál. Ez már azonban több a soknál, és Tót cselekvésre szánja el magát:
a nagy margóvágóval likvidálja az őrnagyot a ház mögött.
Ennek
a jelenetnek az az értelme, hogy az elnyomóktól, diktátoroktól sehogyan sem
szabadulhat meg az ember, el kell őket üldözni, esetleg talán meg is kell ölni.
A
dráma a hatalom és az áldozat viszonyát vizsgálva többféle értelmezéssel bír:
az őrnagy alakjában maga a háború jelenik meg, mely az emberben éppen emberi
tartását rombolja szét. A mű a fasizmus és a kisember viszonyáról szól:
megmutatja, hogy az eredetileg egészséges gondolkodású tömegek milyen
buzgalommal szolgálják ki a történelem agresszív erőit, a hatalomra került
őrülteket. Az író a kommunista diktatúra világát idézi fel: az őrnagy
tulajdonképpen jót akar, meg van arról győződve, hogy a dobozolást társadalmi
méretekben kell megszervezni. Ez a nagy cél érdekében szentesíti az eszközöket.
A
hatalom és az áldozat viszonya nemcsak társadalmi méretekben alakulhat ki,
hanem kisebb közösségekben is, akár egy családon belül is. A regény rávilágít
arra, hogy mennyire eltorzulhat az ember függő helyzetében, hogy a félelem
présében hogyan omolhat össze a jellem, hogyan változhat meg az emberi
természet.
Ebben
az igazi 20. századi drámában tehát a korra oly nagyon jellemző problémákra
keresi az író a választ. Megkísérli feltárni a diktatúrák működési
mechanizmusát, ehhez kapcsolódóan bemutatja egy ember lelkének deformációját,
azt, ahogyan egy hatalom kiszolgálójává válik. A nemzetek háborúba sodródása,
a túlélés lehetősége is kulcskérdés benne. Pontosan általánossága, a nemzetközi
jellegű jelenségek bemutatása indokolja itthoni és külföldi sikerét is.
Az
alkotómódszer pedig – a groteszk, az abszurd, a deformált elemek kiemelése, ami
oly nagyon jellemző Örkényre -, igen egyéni hangú, érdekes olvasmánnyá
varázsolja a művet.
Forrás: Varga Zsuzsanna:
Házi dolgozatok könyve 4. – A 20. század irodalmából – Szerkesztette: Maczák
Edit - ITEM Könyvkiadó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése