„Arany
János hátrahagyott iratai és levelezése” közt, Ráth Mór kiadásában, a 4., 6. és
8. füzetek 51-201. lapjain jelent meg 1887. folyamán, Arany levelezése Petőfi
Sándorral. Ezt akarom a „Petőfi Múzeum” hasábjain ismertetni.
Az
együtt váltott levelek 18-79 folyószámmal jelölvék: összesen 62; ezek közt 33
Petőfié, 29 Aranyé.
Arany
László a „Bevezetés” IV. V. lapjain, édesatyja és Petőfi leveleiről ezeket
írja:
-
Petőfi folytonos vándorlásai, mátkaságának kalandozása, sőt a forradalmi harcok
viszontagságai között is, az ország bármely részében kapott atyámtól levelet:
megőrizte azt. Halála után e gyűjtemény nejére, majd fiára, végre István
öccsére szállt, aki aztán végrendeletében a Nemzeti Múzeumnak hagyományozta. A
Múzeum könyvtárnoka, Majlátz Béla, néhány héttel atyám halála után, ki is adta
őket az „Egyetértés” tárcájában, de a Petőfi által írott levelek nélkül. Ezek a jelen kiadásban látnak először
világot; csak néhányat közülök, közölt töredékesen Halassi Aladár „Petőfi
reliquiák” című gyűjteményében, 1879; ezeket atyám engedte át neki.
-
Atyámnak kezemhez jutott levelei közül sok, kevésbé érdekest, mellőznöm
kellett, ha a kiadást rengeteg tömeggé szaporítni nem akartam. Csak a Petőfivel váltott leveleket láttam
jónak kihagyások nélkül közölni. Nem csak azért, mert azt hiszem, sokan
vannak, akiket Petőfinek minden sora érdekel, hanem mert e levelezés csak két
évi rövid időből ered. (1847. február 4-től 1849. július 11-ig terjedő 2 ½
évről valók), mégpedig oly évekből, melyek mind az ő életöknek, mind a
nemzetnek legmozgalmasabb évei voltak.
Alig van tehát bennök olyan részlet, aminek egy vagy más tekintetben érdeke ne
volna.
Amit a
„Bevezetés” írója általában az egész levél-gyűjteményről mond, érdemesnek
tartom, főként Arany és Petőfi leveleire alkalmazva, ide iktatni:
-
Érdekök: hímezetlen voltukban áll. Módot adnak bepillantani íróik lelkébe, megismerni jellemöket, hajlamaikat, kedélyök
hangulatát; terveiket, törekvéseiket, leplezetlen gondolkozásukat az irodalmi
irányok, pártok, nézetek, felfogások felől; megismerkedni magánéletök
viszonyaival s kölcsönös baráti érzelmeik és kötelékeik természetével.
Ismertetésemet
két részre osztottam:
I. Az
elsőben azokat közlöm, melyek Petőfi magánéletviszonyaira, hajlamaira, jellemére
vetnek fényt.
II. A másodikban az általános érdekű,
irodalom-történeti adatokat állítottam össze.
Tájékoztatásul
megjegyzem, hogy előadásomban az epikus tárgyilagosságára törekszem: Szó szerint közlöm, ahol csak
lehetséges, a levelek eredeti szövegét. Saját megjegyzéseim és észrevételeim
úgyszólván: csak kapocs gyanánt szolgálnak; s az én munkám, mondhatni: csak az
anyag kiválasztására és rendezésére terjed.
I.
19.*) – Pest, február 23, 1847
Lelkem
Aranyom! Nem veszed tán rossz néven, ha elhagyom az önözést. Én olyan ember
vagyok, hogy amely házba bemegyek, szeretem magamat hanyatt vágni a ládán…
miután tehát nálad bekopogtattam, s te ajtót nyitottál: megengeded, hogy egész
kényelmemet használjam, annyival inkább, mert már barátomnak neveztelek s te
engemet viszont; és én részemről, nem szoktam e szót mindennapi értelmében
használni, s remélem, te sem így alkalmaztad reám. Igaz, hogy ismernünk kell
annak jellemét, kit barátunknak választunk; de hiszem, gondolom, te az enyémet
már ismerheted munkáimból, valamint én kiismertem a tiédet Toldid-ból. Aki ily dicsően festette a gyermeki szeretet, annak
magának is jó fiúnak kell, vagy kellett lennie, s aki jó fiú, az nem lehet
rossz ember; az szép, tiszta, nemes lélek. Ilyennek tartalak téged, s ezért
neveztelek mindjárt barátomnak… Én ugyan roppant kuvasz levélíró vagyok, de
azért ha nem restelled, néha-néha szívesen firkantok össze egy pár bolondságot
számodra s a te leveleidet mindig gyönyörrel veszem.
Ez 2-ik levele
Petőfinek Aranyhoz; csak az elsőt kezdi így: Üdvözlöm Önt! a többiben bizalmas pajzánkodás, játszi elmésség
szikrázik. Alig van két levele,
melynek megszólítása ugyanaz volna. A
kezdet legtöbbször elmés bohóság. Íme:
21 Te aranyok Arany! Azt akartam fölírni, hogy hány próbás
arany, de nem tudtam hányadik próbás a legjobb, mert bizony már régen nem
bajlódtam aranyokkal, amiért tulajdonképp ne engem vádolj, mert nem az én
hibám…
Mikor 1847. június
elején Erdődről jövet meglátogatta Aranyt és családját Szalontán, innen június
7-ikéről 1847 keltezve ezt írta Kerényi Frigyesnek* (* Vegyes művek: III. 68.
l.):
Szalontára értem e hónap
elsején. Tudod-e miért siettem ide s miért vagyok itt már egy hét óta? Azért,
mert Szalontán egy nagy ember lakik, s e nagy ember jó barátom, s a jó barátom
Arany János „Toldi” szerzője. Életem legszebb napjai közé sorozom e hetet,
melyet itt töltöttem, új barátom családi körében. Egyfelől a komoly vidámságú
családapa, másfelől a vidám komolyságú családanya s előttünk a két fecsegő,
virgonc gyermek: egy szőke leányka s egy barna kis fiú… ilyen koszorú övezi
szívemet, és boldog vagyok; csak az fáj, hogy a napokban már elhagyom, el kell
hagynom őket, kiket annyira szeretek, mintha ikertestvéreim volnának…
Ezen látogatást követő 24. számú levélben (az Aranyhoz írottak
közt harmadik; 1847. június 18-án Pestről keltezve): mélyebbé változik a hang s
megszólítás ilyen magasra szökken: Imádott Jankóm!
A 4-ik kelt Szatmárt augusztus 6-ikán; ez azon ismeretes költői
levél, mely így kezdődik:
„Meghaltál-e? vagy a
kezedet görcs bántja, imádott Jankóm!
vagy feleded végképp, hogy létezem én is, vagy mi az ördög lelt?... híred sem
hallja az ember!”
A többiek aztán ilyenek:
- Aranyos szájú szent
János barátom!..
- Szatmár, szeptember 9, 1847.
Bájdús Jankóm! Igazság
szerint még csak augusztus 29-ike volna, de miután rám parancsoltál, hogy
szept. 9-ikéről írjak* (* Szept. 8-ikára volt kitűzve Petőfi esküvője napja),
tehát ezt a dátumot nyomintottam föl oda az
eszterhéjra… már megbocsáss, a Jézus áldjon meg, hogy a rendelt időnél előbb
találok írny, amint Jókai mondja. De
én neked meg nem bocsátok azért, hogy nem te írtad leveled borítékára a címet*
(* Arany a címet rosszul és bal kézzel írta volt). Asszonyírás… fekete pecsét…
nó d…. teremtette ezt az embert az ördög elvitte, ez megszakadt a
verscsinálásban, meghalt! így gondolkoztam a remegve bontottam föl leveledet.
Máskor ilyen bolondot ne tégy, mert én nemigen szoktam megijedni, de ha
megijedek, szörnyűt ijedek. Ha meghalsz, akkor üss fekete pecsétet, de legalább
a címet, még akkor is te írd fel.
33. Koltó, szept. 17. 1847.
Szerelmetes
fa Jankóm! Leveledet kapám (és ásóm!). Nagyon szép tőled, hogy olyan hosszan
írsz, ezután is úgy tégy, de tőlem ezt ne kívánd viszont, a világért se! Mióta
megházasodtam, olyan lusta vagyok, mint valami török basa, még csak verset se
írok, hát egyebet hogy írnék. Október vége felé nálatok leszünk (Arany
jegyzete: Október végén s még november első napjaiban is nálam volt, új nejével
együtt).
- Pest, december 1847-kén anno 3.
Drága
barátom stibli! Nagy lehet a te szórakozottságod. Eltévesztetted a dolgot,
leveledet alkalmasint lábad fejére tekerted, a kapcádat pedig elküldted levél
gyanánt hozzám. Az valóban kapca levél volt.* (*Arany azt írta volt, hogy beteges, végképp kifáradt s többet költeni sem tud, mert keble istennője
megdöglött. „Szánakozzál rajtam és felejts el!” Én érzem, én tudom, én hiszem,
én meggyőződve vagyok, hogy barátságunknak meg kell szűnnie. Úgy is azt mondja
a példabeszéd: meghalt a gyermek, oda a komaság… vagy ami mindegyre megy,
krepírozott a múzsa, vége a barátságnak!...) Üdvözlégy Hunniának második, …….
meghasonlott kedélye! Hogy meg nem dögönyözlek, csak annak köszönheted, hogy
nem vagyok király s így nincs elég hosszú (egészen Szalontáig érő) kezem. De hisz
elkaplak én még valahol ebben az életben s akkor fogadom, hogy eposz helyett
elégiát zengesz. Minthogy oly sokáig várakoztattalak, tehát kárpótlásul
iparkodtam minél rövidebbre szabni levelemet; maradok érdemes barátod: lord Krumpli Ártur.
- Az
1848. január 2-ikán kelt levél kezdete ez: Koszorús Jankó (ficz!) Megint semmi kilátás hosszú levélre. Vigasztaljon legalább
az, hogy a papíros nagy, ha a levél nem lesz az. Aztán meg ami üresen marad,
gondold teli az én gondolataimmal, ami könnyű munka lesz, mert hiszen magna convenia ingeniunt… Kegyelmetek
pedig a mennybeli atya áldja meg ezen új esztendőben minden testi lelki
áldással, ami franciául így hangzik: legyetek oly boldogok mint mi vagyunk. És
ha ezt nem teljesíti az isten, hát én vele az első alkalommal élet-halálra
duellálok. Vagyok és maradok: aki tavaly
voltam.
- Pest, január 29. 1848.
Hazánk
östökös csillagja, Nagyrabecsült barátom!... Hogy van az én kedves
komámasszony? a te kedves komádasszony jól van, s kívánja tiszta szívből, hogy
az én komámasszony is úgy legyen, és kíván biz ő mindenféle jót, amit ha megád
az a jó isten, nagyon jó lesz; de mindazt leírni nem nagyon jó, mert unalmas
dolog, mint mindenféle tisztelem, csókolom stb.
- Pest, február 10. 1848.
Kedves
Jankóm! Az eső esik, a hó olvad, mindamellett is nagy a sár. Bocsásd meg, hogy
esőben-sárban végeztem Murány ostora… akarom mondani: ostroma ügyében.
- Pest, április 18. 1848.
Kedves
Jankóm! Azt hallottam, hogy te azt hallottad, hogy én fogva vagyok. Elhiszem,
hogy van elég olyan jó akaróm, aki szívéből óhajtja, hogy status költségen tartsanak
holtam napjáig, de ezen óhajtásuk mind e napig csak pium desiderium…
Te
Jankó! az lenne ám még az élet, ha feljönnél!* (* Pestre hívja néplap
szerkesztőnek) gyere fel az Isten áldjon meg! Úgy élünk mint a Krisztus, ha egy
kicsit szegényecskén is.
- Pest, május 5. 1848.
Kedves
aranyom, Barát János! Röviden írok, de fontos- és pontosan…
- A 49. számú egész levél csak ennyiből áll:
„Mért
nem írsz, Jankó!”
- Pest, július 1. 1848.
Kedves
Jankóm! leveledet nem csak hogy elolvastam, de meg is kaptam…
- Pest, aug. 16. 1848.
Kedves
barátom! Olvastad-e Tacitust? ha nem, olvasd el, tapasztalod, hogy köztem s
közte (legalább a levelet tekintve), nagy hasonlatosság létezik, ami a
rövidséget illeti…
- Debrecen, október 31. 1848.
Oh
Jankó! Írtam vala néked Erdődről a minap, hogy repülj ide Debrecenbe, de te nem
repültél. Nem kaptad meg levelemet? vagy makacskodol oh Jankó? Láncos lobogós,
ha te makacskodni mernél! De ezt nem teszem fel rólad; inkább vagyok hajlandó
hinni, hogy elveszett a levelem… Tisztelem a tisztelendőket, és csókolom a
Bábel tornyának a képmását, a te ormányodat oh Jankó! s maradok koporsóm
bezártáig a te hűséges Bencéd Petőfi
Sándor capitaneus…
- Debreczenchester, november 15. 1848.
My dear
Dzsekló! Áj em itt hagying Debreczent, zászlóaljunk Becskerekre megy
holnapután, én pedig Erdődre mit Urláb januáriusig. Tehát oda légy nekem
firkáling még pedig mocs. Tiszteleting end csókoling a tied falamia és kendet,
vagyok barátod P. S.
In the
közepe of deczember cease the szárazkomaság.* (* Fia közeledő születésidejét
jelenti be: hogy december közepén túl nem lesznek száraz komák, miként eddig.
Ezen ok miatt szabadságra megy neje mellé januáriusig)
- Erdőd, november 22. 1848.
Hősök
virága, Jankó! Meghallod-e az erdődi magány szende fülemüléjét a te hadi pályád
Chimborassoján* (* Arany mint nemzetőr
Arad város védelmére ment volt a hadi pályájáról ezt írta Petőfinek: „Esteli 10
órától reggeli 2 óráig, Arad város piacán, mint kitűzött riateren részint
állva, részint ülve, főleg pedig hasmálva, observalgattunk a borongó
holdvilágon fel-fel villanó álgyú villámokat, hallgattuk az egymásba szakadt
dörgéseket és kuszhadtunk a mellettünk szétpattanó bombák forgácsai elől.”)
… visszavonultan egy pár hónapra Erdődre, tudod, hogy mi okból, vagy legalább
gondolhatod.. Írj már egyszer ismét valami harami vagyis aranyjánosi hosszúságú
levelet, aztán én is követem nyomdokaidat. Megírd, hol vagy, ha a pokolban lész
is. Tiszt. csók. benn.ket. Srvs! P. S.
- Debrecen, december 1. 1848.
Druszája
Hunyadi Mátyás apjának és az idevaló bika-vendégfogadó egyik pincérének!
Szalontta pennája, és Mars panganétja, magamnak jó barátom, isten ugyse! azon
kezdem levelemet, amivel ma már két levelet kezdtem, hogy „megint Debrecenben
vagyok.” Bejöttem Erdődről pereputtyostól, mert a környékbeli oláhok nagyon
szerelmesen mosolyognak az odavaló magtárra és pincére s én nem akartam, hogy
családom útjokban legyen: különben emberhúsra is nagy gusztusuk jött,
eltanulták a szatmármegyei nemzetőröktől és önkéntesektől, kik Urbán emberein
oly diadalmat vívtak ki ma egy hete, hogy Dézsnél elkezdtek futni „s a Tiszáig
meg sem álltak” noha csak tizenötezren voltak, amazok pedig legalábbis
hétszázon. És ezt barátom ne vedd nagyításnak, bernátgazsi-féle hyperbolának, hanem
vedd betű szerinti igazságnak, mint én tettem, mert erre ilyen alkalmad több
nem volt és nem lesz, hidd el nekem… Csak azt akarom tudtodra adni, hogy
ezentúl ide írj, vagy üsse mennykő a leveledet, jöjj magad helyette. Óhajtva
óhajtom látni cserkoszorús füleidet, aztán meg a keresztfiatok vagy leányotok
is meglesz 15-ke táján. Komámasszony is bejöhetne, mert komádasszony igen-igen
szeretné, ha bejönne, hát jöjjön be az isten áldja meg. Hallgasd meg kérelmemet
Jánoskám, te szende bivaly! s akkor a többit szóval mondja el hőstetteid
bámulatában nyakig úszó barátod… (Arany
János jegyzete: „E hó elején csakugyan voltam Debrecenben, nőmmel együtt;
Petőfi ekkor ipával és napával egy háznál lakott, békességben bár nem minden
panasz nélkül. Dec. 10-én értünk haza Szalontára s 15-én meglett Zoltán, kit e
szerint nőm nem tarthatott keresztvízre.)
- Debrecen, december 15. 1848.
Kedves
barátom, csak két szót írok: apa vagyok, a többi olvasd a fehér papírról;
szintúgy leolvashatod, mintha ráírnám. Ma délben született fiam, kit holnap,
vagy holnapután fognak megkeresztelni. Keresztapja és keresztanyja bizonyos
Arany János és Arany Jánosné lesz. A fiú neve Zoltán…
- Debrecen, (á la Szalontha) január 7. 1949.
Kedves
Jánoskám, te nagy papírosra írtál nekem, én még nagyobbra írok, te keveset
írál, én még kevesebbet írok.. Zoltán fiam csókolja keresztanyját, kedves
keresztapjának pedig nagyokat prüsszent …. a …. Én meg azt izenem neki, hogy
minél elébb írja meg a verset rája, ha még oly podagrában vagy lethargiában van is…
- Debrecen, február 22. 1949.
Kedves
komám, rövid de nagy fontosságú lesz levelem. Feleségemnek mindenáron hozzátok
kell mennie; magam szeretném őt Szalontára kísérni, de ő holnap még nem
indulhat, s nekem mennem kell Erdélybe. Ha egy kis barátság van bennetek,
megteszitek értünk, hogy bejöttök, mihelyt jöhettek e levelem kézbekerülte után
s elviszitek magatokkal feleségemet és gyermekemet. Igen-igen kérlek erre, hogy
őket aztán gondjaitokba ajánljam az fölösleges. Én Bemhez megyek vissza.
Tisztelünk, csókolunk benneteket! A nemsokára viszontlátásig! barátod… N. B. A
jóféle bundákból annyit hozzatok, ha jöttök, mennyit csak összeszedhettek.
(Arany János jegyzete: „E levél folytán nőm
azonnal Debrecenbe sietett s elhozta P. családját: a nőt, gyermeket és dajkát.”)
-
Lugos, április 21. 1849.
Te
Jankó! vigyázz egy kicsit azokra az én kis enyéimre „ne quid respublica
detrimenti capiat”; még azt is megengedem, hogy a nevemben megcsókold őket,
ámbár amilyen ügyefogyott fellownak ismerlek, inkább őnekik kell reád
vigyázniok. Írtál-e már verset a keresztfiadra?
- Debrecen, május 6. 1849.
Kedves
barátom! nekünk innen egyenesen Pestre kell mennünk, holnap korán reggel
megyünk. Sok okunk van rá, legfő az, hogy szegény jó apám meghalt s
édesanyámról semmit sem tudok. Rendbe kell hozni feldúlt családi ügyeimet… Nem
szükség, hogy kérjelek benneteket, hogy legyetek szülei kis fiacskámnak, míg
ismét szülei kezébe kerül. (Arany János
jegyzete: „Petőfi és neje Debrecenbe, innen Pestre mentek; a gyermek és dajkája
még Szalontán marad.”)
- Pest, május 17. 1849.
Kedves
barátom, oly csapások érnek, melyek megsemmisítenének, ha csupán fiú volnék,
nem férj és apa is. Alig egy hete, hogy megtudtam apám halálát s holnap anyámat
temetjük el, azt az anyát, kinél jobbat soha nem teremtett az isten, s akit én
úgy szerettem, mint soha anyát nem szeretett senki. Sem apám, sem anyám többé!
s e két csapás oly hirtelen jött egymás után… Egészséges-e fiam? Írd meg ezt a
legelső postai alkalommal.
(Arany Jánosnak egy jegyzete, melyet
Petőfinek 1848. május 5-ről hozzá intézett levele végére tett, így szól: E
levél folytán felmentem Pestre s Petőfi vendége voltam 7-8 napi ottlétem alatt.
Ő akkor a Dohány utcában lakott, elég kényelmes szálláson, hol szülei is vele
laktak, ő látta el asztal s szállással őket. Tisztességes szobája volt a két
öregnek külön. – Petőfi a leggyöngédebb fiúi tisztelettel bánt velök. Atyja
felföldi kiejtéssel, de jól beszélt magyarul: anyja nem mindig ejtette tisztán
a magyar szót, de folyvást beszélte.”)
- A
viszonyok bonyolulni kezdenek. Arany hivatalt vállal s eltávozik Szalontáról.
Méltó meghallani, mit ír Petőfinek Pestre 1949. május 23-ikán keltezve:
„Barátom Sándor! Én is elvetém a kockát, azt tettem, amit életemben eddig
soha, jelentettem magamat hivatalért. Folyó hó 10-én vettem Szemere levelét.
Fogalmazónak nevez a belügynél. El kellett fogadnom. Szalontán semmi, de semmi
kilátás többé a mindennapi kenyérre. Holnap indulok Debrecenbe, nyakamba venni
a nem ismert jármot, most még csak egyedül. Családom nem mozdulhat oly könnyen,
nőmet egy időre el kell hagynom. Ő itten el fog adogatni holmit s mivel eddigi
szállásunkhoz semmi jogunk többé, kibérlend valamely szobácskát s ott megvonja
magát. Meddig isten tudja, lehet rövidebb, lehet hosszabb ideig, aszerint,
amint a házi és hazai körülmények
alakulnak.
Zoltán
egészséges mint a makk s már nagy előmenetelt tett az enni tanulásban, dajkája
még ugyanaz, s különben semmi kifogás ellene, csak hogy nem akar feleségemnek
szót fogadni s a gyermeket, engedelem nélkül elviszi: ő tudja hová. Ezért nőm
már több ízben dorgálta, de a dajka kedélyesen kineveti. Mást azonban nem
kapni, tehát tűrni kell neki.
Azonban
kedves öcsém egy pár szót, a legőszintébb barátsággal. Megértetted házi
körülményeimet, s tán ki is olvastad a fejér sorokból, hogy a szokatlan
állapotban, melybe feleségemnek kilenc évi csendes és szorgalmas házi élet után
jutnia kell, nem fog ő elegendő lelki nyugalommal, de nem fog elegendő anyagi
eszközökkel sem (minők szállás, ház és cselédtartás) bírni avégre, hogy
leggondosabb ápolást igénylő kisdedetekre anyai gondot fordíthasson s e
tekintetben azon felelet terhét hordozhassa, mely ily esetben reá hárul. Az
atyai szeretet fog veled eszközt és módot találtani, mely által e bajon segítve
legyen.
Mi a
gyermeknek nálunk maradásáról azelőtt is szólottunk édes nőddel, de mindig
kivételt tettem azon esetre, ha nekem Szalontát el kellene hagynom, mert akkor
egy család körülményeinek teljes megváltozása sokkal nagyobb erkölcsi és anyagi
teher, hogy sem amellett még ily lélekismeretes felelősséget elviselhetne az
ember.
Petőfi
erre a levélre a fiú után Szalontára utazott s onnan írja 1949. május 27-ikén
Aranynak, ki ekkor már Debrecenben volt. „Itt vagyok ismét Szalontán s egy pár
nap alatt ismét Pesten leszek „czakunpak.” (Petőfi
ekkor a kis Zoltánt hazavitte Pestre. Arany ezt írja magá ról, a levél végéhez toldott jegyzetben: „Én a
miniszteriummal (Buda bevétele után) Debrecenből Pestre mentem, de családom
Szalontán maradt, mert nem akartam kitenni a mindinkább bonyoldó állapotnak.
Innen azon hírre, hogy az orosz Debrecennél van, családom miatt aggódva, július
1-jén Szalontára siettem; nem is mentem többé vissza. Petőfit Pesten láttam
utolszor.”)
- Utolsó levele Petőfinek Aranyhoz. 1849.
július 11-ről, Mezőberényből kél, hol Orlai-Petrics szülei laktak, kikkel
Petőfi rokonságban volt. Arany elutazása után nemsokára Petőfi is, családostól,
odahagyta Pestet, melyről ekként értesíti barátját:
„Fölszedtem
sátorfámat s családommal együtt ide e békés magányba bujdokoltam azon
óhajtással: vajha soha többé a nyilvános életnek még csak küszöbére se
kényszerítene sorsom; s most itt vagyunk, s amely percekben végképp felejtem,
hogy hazám is van, tökéletesen boldog vagyok.”
Arany
ezt a megjegyzést teszi, a levél végéhez. „Ez hozzám utolsó levele Petőfinek.
Mezőberényből Váradra s onnan Erdélybe ment, hogy Bemhez csatlakozzék; de útját
nem Szalontának, hanem Ugrának vette, mely falu attól oldalvást esik. Ott a
papnál volt szállva, s a pap nehány sorban megírta nekünk, az ő megbízásából,
hogy köszönt, és hogy megy Erdélybe. Ez volt utolsó izenete. Azért nem jött
Szalontára, mert Berényből Váradra egyenesebb amúgy, s ő sietett – meghalni!”
**
Arany volt
Petőfinek legjobb, legbizalmasabb, testi-lelki barátja; ezt a közlött
levélrészletek bizonyítják. Petőfi könnyen lobbanó, könnyen sérthető természete
miatt, barátjaival csekélységek fölött is hamar és komolyan összezördült: csak
Arannyal nem tudott összetűzni. Olykor zsémbelt rá, tréfásan meg-megszidta, de
az „öreg”, arany tiszta jellemével, nyugodt kedélyével, komoly vidámságával
könnyen kifogott rajta. Hidegvérrel eltűrte a gorombaságot, egy-két tréfával
elsimította: de soha még meg sem neheztelt, nemhogy haragot tartott volna rá.
A kéz alatti
levélgyűjtemény erre vonatkozó részei igen becses adatokul szolgálnak mindkét
nagy költőnk jellemrajzához. A következő új szakaszban azokat válogatom össze.
*) Az előszámok azon sorszámot jelentik mely alatt az
illető levelet a gyűjtemény fölvette. – A kiadók.
SZABÓ
SÁMUEL
Forrás:
Petőfi-Muzeum I. évf. 4. szám, 1888.
okt. 1. (október-decemberi füzet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése