2016. dec. 29.

Erdős Renée: Óh Leány...





Istenem segíts meg!
Üdvösséges kinomtól, káprázatos álmomtól
Engem szabadits meg!

Éjszaka volt. Kertemben friss violát szedtem,
Harmatos szép violát myrtusbokor aljában
Védőn elrejtettem...

Magam is, magam is mellé heveredtem.

Hogy szellő se hallja, olyan halkan csókoltam.
Szivem égő vágyában titkon elgondoltam:
Pillangó ne lássam, kelő méh se irigyelje,
Hogy nekem virágoz violának édes kelyhe.

Óh mert magam vagyok!
Viruló lányságom, gyötrő árvaságom
Vágyaitól majd elhalok –
Azért holdas éjszakától, fehér violától
Egy csókot akarok, egy csókot akarok.

Mondhatatlan érzéstől szólani nem tudtam
Ami velem történt, talán csak álmodtam
Talán csak úgy álmodtam.

Kettényilt a bokor suhogó zöld ága,
Letűzött a pázsitra hold fehér sugára,
Hószin fátyolomra, fekete hajamra
Húllt a fehér sugár piros ajakamra.
Ekkor szót hallottam, lágyan csengőt, meleget:
Üdvözlégy oh Leány, az Úr van teveled!
E csillagsugáros szűz violás éjben
Illatozó virág vagy az élet kertjében
Ha vágyad fakadna, piros véred gerjedne:
Áldott harmatából egy Isten születne.
Egy fiatal Isten, kit mindenki látna
Ki az örök üdvösséget hozná a világra.
Oly szép vagy! Oly szép vagy.

Ekkor megrezzentem.
Csodálatos bűbájtól sajgott meg a lelkem.
Ott a holdvilágos pázsiton kit láttam?
Angyal volt? Szellem volt? Fényes koronáját
Tündökletes szárnyát hasztalan kerestem.
Mind csak arra vártam: tűn ujra megszólal,
Mennybehivó édes, varázslatos szóval...

Ám a holdvilágon szemem elkáprázott,
Csak egy fényben úszó, élettől viruló
Ifjú fejet látott, egyebet nem látott.

És hiába tündököltek mennynek piros fáklyái
Nem birtam mást látni.
S két reszkető karom feléje kitártam...

Óh beh fényes éj volt!
Virág virulása, csillag csillogása
Óh beh nagyon szép volt!

Myrtus bokor ága, hogy hajolt fejemre!
Myrtus fehér virága, hogy hullott szememre!
S éreztem lelkemben imádságos hittel;
Hogy szivem vágyából, ajakam csókjából
Világra születik egy fiatal Isten.

Ámde puha fátyolom, hajnal sugarában
Bokor tövisétől megtépve találtam.
Harmatozó könnyem fölitattam véle
S boritottam haldokló violák fejére.

Istenem segíts meg!
Üdvösséges kinomtól, káprázatos álmomtól
Engem szabadits meg!

Forrás: Irások könyve I. évf. 1. szám  „Árpád”-Könyvnyomdai Vállalat Budapest, 1904. december 1.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése