Ég nemvagyok, de csillagim ragyognak,
Kert nem vagyok, s virúl a rózsa rajtam,
Tűz nem vagyok, s lángolhatok, hevítek.
Örök havat látfz halmaim felett,
S nem olvad az, bár forrjon is hevem.
Gyöngéd alakra képez a terméfzet,
Fegyvert sem ád, még is fzivet lövellek,
S vérző sebekkel tépem kebledet.
De gyakran, ah, ha győztem győzetem,
Rabom valál, s raboddá kelle lennem,
S az életet veled futom kerefztül.
Te karjaidban ápolfz engemet,
Hijában, én ah, folyton hervadok
S újabb virág kél nyomdokim felett,
És benne képed hű mását leled.
Forrás: Uránia Nemzeti Almanach 1. évf. – Esztergom, 1828.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése