Lassan lépek a pitvaron keresztül:
a görnyedező gerendák szakadt
pókhálójában száz parányi nesz ül
s mint selymes madár, puhán tátogat.
Rég jártam itt. Simul a tarka szőnyeg,
a vén küszöb kopottan hempereg,
a képek kék ajakkal rám köszönnek,
koccannak a befőttes üvegek.
Ó, mennyi-mennyi emlék! Messze-polcok,
bársonyos birs, száraz szőlő, aszalt;
a tornyos ágyon régi drága gyolcsok
hevernek s ájult levendulaszag…
Mintha látnám rég-halott nagyapámat:
a nyitott tűzhely padkáján mereng.
Megszólítanám, de kérdő gyerek-számat
ijedt kézzel szorítja le a csend.
Forrás: Helikon Irodalmi Folyóirat XVIII. évf. 2007.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése