míg éltem, az Óhazának nem volt számomra ideje
most már nekem nincs többé az Óhaza számára időm: nemsokára
minden tengeren t ú l - egyesülhetek a teljes hazátlanokkal
megtettem-e mindent érted, Tengertelen Sziget odaát
Európában, értetek: megtettem-e? Mert aki rosszul szeretett: gyűlölt; de aki
jól gyűlölt: szeretett; szerettelek-e azzal a szentágostoni gyűlölettel, aminek
elvakult szigora az öncsonkításig mehet – megcsonkultam-e érted, miattad odaát
Európában?
... Tőkéidben nem vállaltam érdekeltséget, mozgalmaidban
pedig kovásszá oldódtam és külön tenni többé és megnevezni engem nem lehet –
milyen búza folyik, mi pereg az üvegszál-csöveken bennetek, mondjátok
elevátorok?
... a vad szél északon, a vad márciusi szél, ahol a gyárak
ólomfedelei hullámoznak: északon! a vidám, a fogvacogtató északon – melegtelen
napsugár!... Emlékszem erre a szekérre: a körbefuvarozott szegénység volt ez a
balkáni szekér és itt! itt! megint kering bennem a küllők szédülése: balkáni,
bivallyal ballagó Európa!
... eljöttem, amerre maguktól betonozódnak az utak, el, mert
mögöttem elbontotta sok-sok vad nép, valami háborús gyomorsav ... a művelt
utak! - - - Illedelmes zsilipek közt bolyongani, öt tükörszinten bámulni a
cirkálók fegyverzetét, bámulni fegyvergyűlölő bátorsággal ... ó! Hamburgi
szénkikötő, mint a fák törzsébe a szerelmesek jegyét, úgy vésted be – de
bevésted belém daruid panasznyikorgását
barátságtalan Bábelem, egyetlen várossá összeterjedő Nyugat,
de sokat – de hiába hordtam goromba Kedves, kényes öledbe az ikonok, a kincses
övek, a Kelet, a színek hímes tojását: a legboldogabb reménytelen udvarló
bátortalanságával – de sokat!
... a megtenyerelt mellek a köténytelenek utcáján, a tavalyi
inger... a hívogatásra sétáló szoknyátalan szemérmek és katonák, katonák!...
késő
a villanyhálókon őszi koszorúk lengetik a szelet, a
gyámoltalan aranyszalagokkal a halottak barátkoznak, az engesztelhetetlen
halottak, a legmelegebb szamovárok körül borzalmas tűnődés üli meg a helyet: a
tüdők... a lengő tüdők fuldoklást szimatolnak
a kitüntetéssel szült ikerbabák ikerbölcsőinek vánkosöble
idillikus csengetés a szemetesnek és a kedélyesen, tréfából
összeütköző villamos, mert az utca ring
a gyermekvasút az emberkertek színes üveggömbjén (tükrösen
rohan) – kerepelnek a kerítések, a rózsák, fehérrózsák a fehér, kecses
pálcika-mankókon – a vak rózsák kórusa: vágy! honvágy!
- szerettelek-e úgy, hogy az már több legyen szentek
haragjánál, elmerülők gyűlöleténél – úgy szerettelek-e?...
(„Exultate! Jubilate!” – egy régesrégi kurjantás messziről,
vandál ricsaj... a vadak! a vadak!)
Most hát, Időtenger... Megmostam a lábam benned Hullámtalan,
abban, amiben lásd, ellenkezés nélkül merülök
míg éltem, kinek is lett volna számomra ideje? ... Most már:
ki számára is volna többé, a végső megszelídülésben - - -
nemsokára minden tengeren
t ú l - egyesülhetek a teljes
hazátlanokkal
(Forrás: A ’84-es kijárat – Antológia 17-18. o. – 1995. 7.
sz. – Szerkesztette: Kukorelly Endre - Pesti Szalon Könyvkiadó)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése